Liquid - főkép
>> SzervizAlfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2014-04-16

Sajnos tovább fojtatódik a morgásvadászat. Most az első féltengelyek kerültek sorra. Levi szétszedte, bezsírozta mindkét oldalt. Azt mondta alapvetően rendben vannak, egyedül a jobb oldali kihajtásnál, látott olajpárát, meg kicsit gyanús a csapágy, de ezt is csak úgy mondta hogy ha nagyon meg kellene neveznie valami okot...
Szóval továbbra se tudjuk mi morog. Hétvégén megyek vele komolyabban, majd akkor kiderült mennyire javult, meg nem szűnt teljesen az biztos.

>> Tuning és extraAlfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2014-03-05

Egy régebbi szereléskor sikeresen eltörtem a szivargyújtó kihatható konzolját. Most elszántam magam, hogy kiszerelem az egész középső boxot és megjavítom.
Mindkét fül letört, így egy fém lemezt szegecseltem oda és a bütyköket egy menetes szárral helyettesítettem, ez lett a tengely amin az egész elfordul.
Ha már szét volt kapva, a szivargyútó mellé mindkét oldalra beépítettem egy-egy 5V-os tápaljzatot. Nem szeretem a szivargyuszis csatlakozókat mert nagyok és soha nem érintkeznek rendesen. Egy sima autós töltőt szedtem szét és az "elektronikáját" építettem be, így az adja az 5V-ot. A kábelére pedig rászereltem a tápcsatlakozót. Így lett egy rendesn használható telefon töltőm, már rendeltem még egyet, ha megérkezett annak a kábelét is átalakítom...

>> SzervizAlfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2014-02-24

Sajna nem oldott meg mindent a kerékcsapágy csere, maradt még surrogó, zakatoló hang. Mivel a váltó olajcseréjekor a differenciálművekről elfeledkeztünk, illetve csak a művelet közben jutott eszünkbe, úgy volt hogy majd legközelebb. No ezt előrehoztam hátha javul a helyzet.
Ezenkívül a hátsó féltengelyek kaptak új zsírt, a porvédők hibátlanok.
A 2db elszakadt gumibak is ki lett cserélve. A gyári újak sajnos csak a fém konzolokkal együtt cserélhetők, pedig csavarral vannak a konzolra rögzítve. Csöri megnézte mennyi az annyi: 35.000. Úgy gondoltam inkább barkácsolok...
Levi valamilyen szilentből gyártott újakat.
Sajna úgy fest hogy még mindig nincs teljes javulás. Valszeg az első féltengelyeket is meg kell bontani. :(

>> SzervizAlfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2014-02-21

Jobbkanyarban hallani lehet zakatoló hangot, megnéztük a kerékcsapágyat, volt egy kis hangja. Előbb viszont ki kellett akasztani a kéziféket, mert fogta a kereket annyira hogy csak komolyan belekapaszkodva lehetett elforgatni felemelve. Így cserélve lettek a kézifékbowden "kerekekhez menő" részei, és a bal hátsó kerékcsapágy, ami persze komplett egység aggyal együtt.
Ezenkívül a szerelő kiegyengette és meghegesztette a kardánbox kereszttartóját, amire a DPF is rögzítve van, és készített hozzá egy védőlemezt, hogy a jövőben ne lehessen olyan könnyen odavágni.

>> SzervizAlfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2014-01-25

Olaj (Selénia WRPE), olajszűrő, levegőszűrő
Váltó olaj: Tutela Matrix
Fékfolyadék
2 kipufogó tartó gumi
2db csomagrögzítő
munkadíj

>> Tuning és extraAlfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2014-01-11

Sógorral mentünk egy tesztkört, Ő kergette a 159-et, én meg követtem a 147-esével és figyeltem. Fullgáznál dob egy füstpamacsot, de nem durván nagyot, visszapillantóból nem látszik, normálisan haladva nincs füst, nyélgázon is csak addig amíg magára nem talál a motor. Szóval úgy néz ki jó lett a konfig.

>> Tuning és extraAlfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2014-01-06

Ünnepek alatt teszteltük kicsit a gépet füstölésileg. Márti ment az Alfával én pedig a Pandával mögötte, és figyeltem mit mutat. Alapvetően nem füstöl, tükörből egyáltalán nem látható soha, viszont hátulról azért látszik, hogy padlónál küldi a füstöt.
Nem durva,m tudnék vele élni, de azért megpróbálunk változtatni.
Ma voltam ismét Pannonhalmán, felkerült egy kicsit módosított verzió, amiben egy kicsit változott a fullgázas beállítás. A dinamika érzetre nem változott, egy gyorsulást néztem, füstöléses teszt majd később, ha össze tudjuk logisztikázni világosban.

>> Tuning és extraAlfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2013-12-21

Ma felkerült a módosított program. Hát sokkal erősebb és élénkebb lett. A gyárihoz képest sokkal. Hogy az eredeti (amivel vettem) állapothoz képest mennyi a változás azt nehéz megmondani, de szerintem élénkebben reagál, és vadabbul tol.
Még csak kb. 30k-t mentem vele sötétben, így a füst mennyiségét egyelőre nem tudtam rendesen megállapítani, de az lesz a következő teszt.
Eddig tetszik, vaddisznó módon megy.

>> Tuning és extraAlfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2013-12-13

A srác hívott hogy megvan a program, az enyém se gyári, sok módosítás van benne. Mivel a tesztkörön ahhoz képest hogy módosítva van nem érezte kellően erősnek, azt javasolta tegyük rá a gyárit, amiből csak a DPF van kiírva. No ez megtörtént. Jelentősen gyengébb lett az autó. Mentem vele úgy 150 km-t. Viszont semmilyen körülmények között nincs füst, legalábbis a visszapillantóban látható mennyiségű nincs. Mondtam neki hogy nem akarok eszetlen tuningot, csak a lovak egy részét szeretném visszakapni, úgy hogy ne legyen füst és biztonságos maradjon. Abban maradtunk hogy átírja a progit, és megyek vissza felrakni

>> Tuning és extraAlfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2013-12-03

Már a befecskendező rendszer rendbetétele előtt elhatároztam hogy szoftveresen is rendet rakok az autóban, csak először mechanikailag akartam helyretenni.
Most jött el az ideje. Egy közeli ismerősöm ajánlotta a PTS Tuning műhelyt Pannonhalmán. Meglátogattam, letöltötte a vezérlőben lévő szoftvert. Ami mellesleg böszme sokáig (45 perc) tart. Abban maradtunk hogy beszerzi a gyárit, azzal összeveti az enyémet, aztán meglátjuk. Mentünk egy tesztkört is.