Golyszi2022-01-10 14:49:16 //
23807
Ez legalább szépen illeszkedik!
Nekem is volt fent. Botrányos volt. Le is vettem...
Aztán kapott egy profi cuccot. Szolidabb sokkal, de nekem jobban tetszik. 🤷♂️
Tökéletesen illeszkedik.
Full carbon 200g se:

Illesztés:

Végeredmény:


Áhh, nehéz ezt írásban átadni. Nem
ez a szint van becélozva, csak hogy egyáltalán az én kormánymozdulatomra álljon meg a kifarolás és jöjjön vissza az autó. De ezt nem várja meg, és ami még rosszabb, nem érződik, hogy mikor csinálja. Ezzel az a baj, hogyha megerőszakolom valahogy és sikerül jól eltenni keresztbe (vizes kereszteződésben nyári gumival sikerült már XD), akkor pont hazudok magamnak, és totál rossz reflexeket gyakorlok be, mert valójában a határain túl el kell hajítani, amit esp nélkül biztosan nem fogok meg soha. Remélem átmegy a lényeg, csak gyakorolni szeretném a rwd kontrollálását, semmi magasztos cél egyelőre. De nem hagy erre elég teret, és nem mondja meg, hogy meddig a pontig csináltam én, és honnantól a számítógép.
A Giuliettánál legalább röcög az esp rendesen. Abban sem kikapcsolható, de jól fel lehet mérni, hogy mikor dobtam volna el az autót, ha nincs. Ott ügyesebben van programozva, mert kb abban a pillanatban amikor belép a "húbassz@megsoklesz" érzés, már röcög is és visszateszi. Én azt nagyon élveztem. Nyilván D módban (hogy legyen eQ2), három gyerekkel a fedélzeten játszik ilyet az ember, ők is vigyorogva szálltak ki. Egyébként összességében kevesebb vezetési tudás kell bármelyikhez, mint az abs, esp és minden nélküli 146 td-hez. :-)
Elégedetlen sem vagyok egyébként, mert Juli és Juliska is jól mozognak nagyon, egy élmény őket vezetni.
leopop32022-01-10 13:34:27 //
23805
Ez a mondat hallatán eskü még jobban rákívántam a Giuliára 😁🤤😍
G-MANN🍀2022-01-10 13:33:02 //
23804
ez csak egy Q4 :-) imádom
G-MANN🍀2022-01-10 13:30:02 //
23803
és persze nem egyenesben, hiszen ez nem egy Q, hanem kanyar, vagy körforgalom :-)
G-MANN🍀2022-01-10 13:28:40 //
23802
Akkor majd viszlek egy karikát, nem tudom mit próbáltál, kb kilinccsel oldalra is lehet vele. "D" és parketta és már dobja is, szerencsére még a 2021 is. :-)
Ja, hát az más tészta. Az sztem nyilvánvaló volt, hogy bekapcsolt ESP-vel nem lesz kilinccsel előre haladás. Mondjuk sperr nélkül nem tudom mennyire fog ez menni, még ha kiiktatod is az ESP-t
hát béna vagy... itt hóról volt szó és bizony a Q4-ek arrébb rakják a farukat de nekem körforgóban is pláne, ha vizes ... és nem 10 centit :D
D-ben próbáltam, a manual utána jutott eszembe, hogy hátha segít. Kipróbálom majd :-)
Hát lehet én vagyok akkor hülye, én menet közben próbáltam a kanyart keresztben venni.
Nem gyorsan, olyan 50-es tempónál. Eltekerem a kormányt, gázt adok, eddig szépen csinálja. Már tekerem a kormányt mint a bolond, és érzem, hogy nem kell tekerni már, plusz nem érzem a finom gázelvétel hatását, mert szerintem elveszi ő a tüzet. És egy pillanat alatt egyenesben van. Addig jutottam, hogy ide oda billegetetem a farát.. nyilván nem 30 centit, ki lehet azt billenteni, de nem marad rendesen kilinccsel előre. Mondom én, aki tényleg nem sok rwd-t vezetett :-) De baromira tudná, ez érződik, csak így venni kell egy ladát mielőtt kiiktatom az esp-t XD
Halesz2022-01-10 12:08:30 //
23797
Próbáld meg ugyanezt D-ben és manualban.
Ez az amit semmiképp sem akartam, és továbbra sem :-) Külön autóban nekem megfelel a fronthajtás, ne kapcsolgasson semmi. Ez az én betegségem, tudom. :-) Pont elég lenne, ha az esp kapcsolna későn, hogy tudjak gyakorolni arra, amikor majd teljesen kikapcsolom.
*akkor az enyém is
"enyém" szó kimaradt
Én vezettem Giulia Veloce-t, nem az volt a benyomásom, hogy nagyon engedné a farát. Pedig padlógázon, kitekert kormánnyal, vizes aszfalton próbáltam.
De amúgy a modern kocsik sztem ilyenek. Ha nem R-ben van (lehet ott is, csak ott még nem mertem próbálgatni), akkor az is egyenesbe teszi magát, ha elmenne a fara egy nagy gázra. Mondjuk kanyarban még nem mertem neki nagy gázt adni, de egyenesben is odébbrakja a seggét 30 cm-vel nagy gázra. De nincs szükség ellenkormányzásra, megoldja magának. De ugyanez volt az M4-gyel is, amit vezettem (G82).
G-MANN🍀2022-01-10 11:28:22 //
23793
ez így van, nem is kicsit enged, imádom :-) :-)
a 4wd többet enged, későn kapcsol a fronthajtás addig szépen tolja a seggét...
Ma reggel az ovi járat után gondoltam bemelegítem inkább az autót rendesen, kerülővel jöttem vissza. A szokásos erdei út, szerencsére nem volt sózva, szép havas volt. Nos.. nem tudom, hogy az esp-t szeressem, vagy utáljam, de ezt így nem lehet érezni, hogy mi történik.
Pici kormány, gáz, lendülne, rákormányzok és mire történne bármi érdekes, egyenesben van. Gondoltam picit gyakorlok, kitapasztalom a határait, a mozgását, de így hogy konkrétan nem tudom mikor fékezi vissza, mert nincs a pedálon sem visszajelzés, ez így olyan hagyjuk kategória. Kár..Egy engedékenyebb esp nagyon kéne. Chili ebben jobb, sokkal több mókát enged. Mondjuk magabiztosabb is vagyok vele így 27 év fwd után 😅
Ne zavard össze még jobban az embereket :D
Röviden, a spoilertől az autó lesz 'szárny'. 😆
Hát nem ennyire egyszerű a kérdés, de a szárnynak biztos, hogy van egy szárnyprofilja oldalnézetből és annak alatta és felette is áramlik a levegő. Az egyik oldala jobban meg van görbítve, így az ott áramló levegőnek nagyobb sebességgel kell haladnia, mint a másik oldalon lévőnek, a gyorsabban áramló levegőnek pedig alacsonyabb a nyomása, így lesz leszorító vagy felhajtóerő. Ha egy elemen nem így áramlik a levegő, akkor az nem szárny.
Ettől függetlenül a spoilereket is azért szokták sokszor feltenni, hogy a légáramlásokat úgy irányítsák, hogy leszorítóerőt növeljenek (vagy legalábbis ne keltsenek káros felhajtóerőt). Pl. amikor lehúzzák egy sportkocsi orrán az elemet a földig, hogy ne menjen alá annyi levegő és ne emelje meg nagy sebességnél. A hátsó spoilernek is ilyen szerepe van a Giulián. Kicsit felfelé dobja el a rácsapódó levegőt, ezzel növeli a leszorítóerőt, de attól még nem szárny, mert nem a fentebb leírt mechanizmussal generálja a leszorítóerőt.
Vagy pl. a Giulia Q aktív front splittere is egy spoiler, pedig az is leszorítóerőt generál és annak mindkét felületén áramlik a levegő. Csak az sem a szárnyprofilos mechanizmussal generálja a leszorítóerőt, hanem azzal, hogy kevesebb levegőt enged a kocsi alá, meg azzal, hogy felfele vezeti a levegőt, ami a felső felületénél megy el.
Nem inkább ami leszorító vagy felhajtó erőt csinál az szárny, a terelő meg spoiler?
Tudom, hogy te tudod, inkább csak ilyen általános jellegű ismeretterjesztő hozzászólás volt :D
Nekem ez már csak ilyen szakmai ártalom, hogy a definíciókat pontosan használjuk :DDD
Jó nagy hülyeségek vannak néha a wikipédián is :D
G-MANN🍀2022-01-08 08:36:16 //
23785
Ne lődd le a poént Bazsi😂😂
Bazsi2022-01-08 08:22:52 //
23784
Azt nem mondhatja, hogy spoilerezel… hiszen az mást jelent 😂😂😂
G-MANN🍀2022-01-08 08:20:34 //
23783
És ahogy Halápi Zsolti barátom mondaná "Csabi, Te szárnyalsz" ma reggel 😂
G-MANN🍀2022-01-08 08:14:10 //
23782
És csak, hogy mindenkit jól feljavarjunk 😂😂
"A spoiler a járműveken (a repülésben illetve az autózásban) használatos légterelő lemez vagy szárny."

G-MANN🍀2022-01-08 08:00:37 //
23781
Vicc lett volna 🤫
G-MANN🍀2022-01-08 07:57:01 //
23780
Értem én, nagyon köszönöm a kimerítő tájékoztatást. Mehet is a Wikipédiára 😁 Azért csak leírtad Te is, hogy szárny 😂 na majd legközelebb ígérem jobban figyelek, még szerencse, hogy mindketten értjük ki miről írt 😉
A szárny attól szárny (wing), hogy szárnyprofilja van. Minden más, ami a levegőt eltéríti, a levegő útját befolyásolja, az légterelő (spoiler).
G-MANN🍀2022-01-07 21:18:21 //
23778
Mármint farok😄
G-MANN🍀2022-01-07 21:17:35 //
23777
Farikszárny😁
aranytl2022-01-07 18:14:50 //
23776
*Bocsánat, légterelőt, nem szárnyat :D
Végülis hátsó szárnyat könnyebb utólag felapplikálni, mnit az üvegtetőt :D
G-MANN🍀2022-01-07 16:29:48 //
23773
Én még a Giulia Veloce Ti-re is csak akkor tudtam volna hátsó kis szárnyat rendelni, ha nincs rajta üveg tető.... együtt nem lehetett rendelni🙄🙈
G-MANN🍀2022-01-07 16:26:11 //
23772
Van egy gyári új Veloce dupla kipufogó a garázsban, majd megalkudunk rá😉
Mostanâban többször is elkaptam tv-be egy bosch reklámot.A jó az benne,hogy egy maszkolt giuliával reklámozzák.
Köszönöm, nekem is nagyon bejön, gyárilag ilyennek kéne lennie :)
Egyetlen "negatívum" az volt vele, hogy nem volt tökéletesre polírozva a lakkozás, de ezen pont segítettem 3perc alatt. Egyébként ez 10ből 9embernek nem tűnne fel, csak nálam szakmai ártalom. :D
Valamikor egy dupla kipuffogóra benevezek, aztán akkor már elégedett leszek az esztétikával. :)
Igen , maradt, ráadásul nekem még hangszigetelő lap is van a csomi ajtón ,hogy ne kongjon, mint egy rossz wartburg. Így nem mindig nyitja fel. Amúgy én azt olvastam valamelyik fórumon ,hogy van lehetőség a rugó feszítésére.
G-MANN🍀2022-01-07 14:50:04 //
23768
Ja és nagyon jól néz ki 😁 prémium!
G-MANN🍀2022-01-07 14:46:29 //
23767
Csomiajtó rugó maradt a régi? Úgy emlékszem a gyári szárnynál a rugót is cserélik erősebbre, azt is adják hozzá.
Masodik kepen latszik is a gyari ketoldalu ragasztoja amit ők ragasztanak fel, szinten szépen. Ragasztás elött szilikon mentesítőztem a csomagteret es fel is melegitettem a lemezt es a ragasztót is.
Tudom, ahol nem kell blokkolni, azt a kivételekhez tudod adni és nem blokkolja többet.
telefonon nem jön, ott az addblock-ot használom.. dolgozós gépen chrome van és sok progihoz meg nem jó a blokkoló, mert akkor meg az nem müxik
Tegyél fel a böngésződre valami blokkoló plugint. Mondjuk a uBlock Origint. Egy kattintással kikapcsolható ha útban van. A Firefoxhoz pl. Facebook karantén plugin is van, ne jöjjön a sok szemét..
És ennek milyen a ragasztása? Ragasztót is küldtek vele vagy azt már teljes mértékben a vevőnek kell intéznie, hogy hogy teszi fel?
Nem eredeti, kici kínai gyártja egyébként elképesztő minőségben, csak éppen 9-ed az ára a gyárihoz képest. Valakinek biztos megéri a felárat :D
301g . Most az , hogy ez teljes szénszál, vagy rá carbonoznak egy abs-re azt nem tudom, de könnyű.


nálad hozta... szóval látom viagrán élsz :DDD
Nekem olyan reklámokat szokott ajánlgatni általában, amikre rákerestem a neten. Miket szoktál te nézegetni? :DDD
mondjuk a csaj feje nem valami boldog, hogy 1 éjszaka 5x is... :D :D :D
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.