aranytl - főkép
>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2012-02-24

Utólag kijelenthetem, hogy a mai napon kijavított hiba már az autó megvásárlása előtt is megvolt. Csupán nem ismertem fel az erre utaló jeleket, mivel nem voltam tisztában a helyes működéssel.
Csak a véletlennek köszönhető, hogy fény derült erre a rendellenességre és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt komolyabb baj.
Az első jel az volt, hogy a csomagtér világítása csak akkor működött, ha nyitva volt egy ajtó is. Kissé szokatlannak tartottam, de azt gondoltam ezen spóroltak az olaszok.
A második jel az volt, hogy bekapcsolt fényszóró mellett hátramenetbe kapcsoláskor bekacsolódott a ködzárfény. Furcsállottam, de ki tudtam kapcsolni a gombjával, így hát nem foglalkoztam vele többet.
A harmadik jel a riasztó esetenkénti bekapcsolódása volt a csomagtérajtó lecsukásakor. Gondoltam a riasztók már csak ilyenek, szoktak hülyéskedni.
A negyedik jel, vagy ha úgy tetszik a ráadás a rádión keresztül szólított meg. Persze csak képletesen, hiszen épp az volt a feltűnő, hogy nem szólalt meg amikor ráadtam a gyújtást.

Nos ekkor jött el a pillanat, amikor a hiba keresése nem tűrt halasztást többé. Bár az igazság az, hogy ezzel meg kellett várnom a délutánt, mivel az otthoni számítógépen volt a szerelési útmutató. Amely ugyan francia nyelven íródott és a képek is alacsony felbontásúak, de mégiscsak jó segítségül szolgál nehezebb napokon.
Ebből tudtam meg, hogy a rádió két olvadóbiztosítóval (F10, F1) van kapcsolatban és az F1 jelűn keresztül kapja meg a gyújtás jelet. Tehát először célszerű azt ellenőrizni, de csak másnap, mert nagyon hideg van már estefelé.

Reggel persze rohanás, nehogy elkéssünk a munkából, majd ebédszünetben ránézek arra a biztosítóra. Ehhez a művelethez szükségem volt egy kombinált fogóra, mert kézzel egyszerűen képtelen voltam kiszedni. Miután kijött a helyéről, megállapítottam hogy kiolvadt. Még jó, hogy van tartalék a biztosítótáblában, így rögtön pótolni tudtam. Láss csodát, működik.
Rendben. megtaláltam a rádió hallgatásának okát. Na de miért olvad ki az a biztosító? Már kezdtem aggódni, hogy rámszabadul a sokat emlegetett rejtett elektromos hibák hada, és végül megpatkolt biztosítók közepette egy tűzoltókészülékkel az anyósülésen fogok közlekedni rettegve, mialatt a sárga angyal száma pereg a szemem előtt.
Délután újra megnéztem a szerelési útmutatót, milyen áramkörök kapcsolódnak még az F1 biztosítóhoz. Végül is semmi különös, csak olyan jelentéktelen fogyasztók, mint a féklámpa (!), a tolatólámpa, az ABS meg a rádió.
Szóval másfél napig féklámpa nélkül közlekedtem, bravó.

Ezek után tegnap reggel az történt, hogy álltam ki a garázsból. A csomagtartó nyitva (mert a feleségem még nem ért le és a táskáját úgyis hátra teszi, ne kelljen kétszer nyitni az ajtót), indítom a motort. Minden rendben, rádió is bekapcsol, ám amikor hátramenetbe kapcsolom a váltót, a rádió elhallgat. Szuper, ismét nincs féklámpám, kiolvadt az F1-es - futott át az agyamon és még nem vettem 10A-est hogy kicseréljem.
Féklámpa nélkül mégsem mehetünk, gyorsan betettem helyette egy 15A-est, ideiglenesen megteszi.
A jó az egészben az, hogy a hiba nagyjából behatárolva: tolatólámpa. De az hogyan?
A fórumon kaptam a tippet, hogy a csomagtérajtóba átmenő vezetékekkel lesz a gond. Még aznap délután kibányásztam a helyéről, nem volt nehéz. 11 patent rögzíti a burkolatot a fedélen és 4 (nekem 3 van meg) a csomagtartó felső részén. Maga a vezeték szörnyen dzsuvás, a gyári bandázs ragasztója kivált a köteg felületére. Ennek ellenére némi undor kíséretében gyorsan kijött a helyéről.
Első ránézésre nem látszott a baj, eltakarta a gumiharmonika. Azt félrehúzva viszont nyilvánvalóvá vált a probléma forrása. A vezetékek mintha elnyíródtak volna, a nyolc szálból három konkrétan szakadt volt, háromnak csak a szigetelése tört el. Mindössze kettő volt ép. Nem csoda, hogy furán működtek a dolgok. Három hete voltam műszaki vizsgán. Ott minden világítást ellenőriztek, minden jól működött. A bandázs csukott csomagtérajtónál úgy rögzítette a vezetékeket, hogy megfelelő kontaktus alakult ki. Azonban nyitott ajtónál a vezetékek szétnyíltak, könnyen kialakulhatott egy zárlat.

Szerencse, hogy nem történ komoly baj ebből. Szerencse, hogy a féklámpa nélküli közlekedésem során nem jöttek belém. Szerencse az is, hogy nyitott csomagtérajtóval tolattam és így kiderült a turpisság. Különben lehet, még ma is a szokatlanul működő csomagtér világítással, a tolatáskor bekapcsolódó ködzárfénnyel és a rakoncátlankodó riasztóval élnék együtt.

Egy új kábelköteg 14eFt-ba került volna, a bontott köteg szintén hibás lehet, így hát pár centi vezetékkel és némi forrasztással egy óra alatt orvosoltam a problémát. Most már újra jól működik minden.

>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2012-02-14

Az autó Bálint napja alkalmából megkapta az új olajat és olajszűrőt. Még egy kevés fagyállót kellett a tartályba tölteni, hogy a max jelölésnél legyen a szintje. Jöhet a következő 10ekm :)
160137km

 
>> EgyébAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2012-02-03

Az autó sikeres műszaki vizsgát tett, de a gép az első lengéscsillapítók cseréjét vetítette előre. Némi üröm az örömben, de majd látjuk.

 
>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2012-01-28

Közeleg a műszaki vizsga, ezért elvittem az autót átvizsgálásra, hogy ne érjen meglepetés. A kézifék eltérése a határon kívül esett (32%), amit sejtettem is, mert a bal oldali bowden "rövidebb" volt a jobb oldalinál és a kar nem állt alaphelyzetbe kiengedéskor. Cserélni kell mindkettőt.
A jobb első lengéscsillapító elsőre nem felelt meg, másodjára viszont igen, azzal nem lesz gond. Ennek örülök.

Szóval szombaton száraz idő volt és napsütés, nekifogtam a cserének.
A ház előtt van egy folyóka az út szélén (30-as övezet). Föléálltam az autóval plusz a hátsó kerekek alá tettem két 7cm-es fatéglát, így kényelmesen alá tudtam feküdni.
Kéziféket behúztam, majd a féknyergeken lévő kar ütközőjére ráhúztam egy-egy dugókulcs bitet (19-es és 23-as, a különbség miatt) ami pont befért a kar és az ütközője közé. Ezután kiengedtem a kart és lazítottam a bowdenen, amennyit csak lehetett. Így könnyen ki tudtam akasztani a bowdeneket, csak egy 10-es kulcs kellett az egy-egy rögzítő fül oldásához és mehetett fel az új bowden.
Beállítás után szemmel láthatóan egyformán mozog a két kar, szerintem nem lesz gond a műszakin.

>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2012-01-06

A légzsák visszajelzője már egy ideje világított. Az autó megvételekor kezdte, akkor mondták a szervizben, hogy a függönylégzsák az oka és a csatlakozó kontakthibája okozza, csak azt nem mondták meg hogy hol van. Én meg az ülés alattiról tudtam, azt be is fújtam, persze semmi változás.
Azután, amikor Franciaországba utaztunk, nem világított. Se odafelé, se visszafelé nem volt gond. Itthon persze újra elkezdte. (Így utólag látva a vezetékeket és a fityegő csatlakozókat gondolom az utazáskor a csomagok szerencsésen megnyomták a csatlakozót, és jól érintkeztek. )
Városi használatban van az autó, 1-2 hetente egyszer pár km, nem foglalkoztam a légzsákkal. De egy hónap múlva műszaki vizsga, és a fórumon is többen felvetették a témát, gondoltam utánajárok.
A fórumból megtudtam (köszönet ystuc és zalan cartársaknak), hogy a függönylégzsák csatlakozója a csomagtartóban leledzik, hát elkezdtem keresni.
Kiszedtem a kárpitot. A bal oldalon nem találtam sárga kábelt, a jobb oldalon viszont kettőt is :) Továbbá megtaláltam a tankfedél sosem látott nyitózsinórját is.
A sarukat egyesével kiszedtem a műanyag házból és egy órás csavarhúzóval kicsit beljebb hajlítottam a három fülét, majd befújtam kontaktspray-vel.
A kárpit visszarakása előtt ellenőriztem a munkám: a második gyújtás rákapcsolásra elaludt a légzsákvisszajelző. Siker :)
Amikor raktam vissza a kárpitot, feltűnt egy műanyag fedél a jobb oldalon. Már korábban leszedtem egyszer, amikor a zsinórt kerestem, de nem volt mögötte semmi. Csak most értettem mire szolgál. A függönylégzsákok csatlakozóját a hátoldalára kell pattintani. Így könnyen hozzá lehet férni, valamint rögzítve van, nem csak úgy fityeg, mint eddig.
Gyanítom, a riasztó beszerelésekor szedték ki a kárpitot és nem rakták vissza a helyükre a csatlakozókat és a zsinórt sem. De ez mindegy is.
Valamivel több, mint egy órát vett igénybe a művelet. Ha ne adj isten még egyszer előjön, elég kifordítani a kis fedelet úgy csak pár perc.

>> AutóápolásAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2011-11-21

Még októberben rendeltem méretpontos gumiszőnyeget az autóba. Készlethiány miatt várni kellett rá, de mivel ilyen száraz idő van hetek óta, nem gond.
Ma ideért a szőnyeg, első pillantásra jól mutat. Puha és gumiszagú. Mielőtt beteszem hagyom szellőzni. A múltkori karosszéria munka után még mindig büdös festék/hígító szag van az utastérben. Asszem hétvégén alaposan kitakarítom és megmosom a belteret, hátha csökken a szag. Jó lenne már újra a kellemes gyári szagot érezni.

 
>> AutóápolásAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2011-11-17

Vasárnap lemostam a kocsit és a jobb oldali küszöb végénél két 1 forintos hólyagot vettem észre :(
Szerdán el is vittem a kasztnishoz.
Azt gondoltam az olaszok kinőtték már ezt a korrózióra hajlamos karosszériagyártást, de sajnos még nem.
Észrevettem még egy festékhiányt a bal első kerék utáni küszöbrész alján, azt is megcsináltattam. Így talán átvészelhetjük a telet komolyabb korrózió kialakulása nélkül.
Másnap délre elkészült, szép lett.
A karosszériás srác mutatta mit kellett kivágni a küszöbből, és hogy mennyire rozsdásodott belülről. Szerinte vagy beázik azon a részen, vagy a gyári alvázvédelem volt hiányos. Egyik sem megnyugtató. Az esetleges beázásnak utána kell járnom.

 
>> EgyébAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2011-11-13

Sajnálattal tapasztalom, hogy az Alfa fényszórója gyengus, így vettem nagyobb fényerejű izzókat a tompított fényhez. Fehérebb, világosabb lett :)

 
>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2011-11-11

Miután bebizonyosodott, hogy nem a termosztát volt az oka a vízhőfok mutató alacsony szinten állásának hanem a hőfok jeladó, így visszacseréltem a Vernet márkájú termosztátot a gyári Behr-re.
Mivel a fagyálló ocsmány folyadék és nehéz eltakarítani, ezért a csere elvégzésénél fontos szempont volt a minimális fagyálló melléfolyás. (Mellesleg ugyanezt töltöm vissza.)
A csere menetét útmutató szerűen írom le, talán valakinek hasznára lesz.

Hozzávalók:
- bilincsfogó (hiányában kombinált fogó és kicsi laposfejű csavarhúzó is megteszi),
- 6-os és 7-es dugókulcs vagy megfelelő csavarhúzó az awab bilincsekhez,
- 13-as csillagkulcs a termosztát csavarjaihoz,
- 21-es csillagkulcs a hőfok jeladóhoz,
- kis tölcsér,
- műanyag kajás edény,
- 3 darab literes flakon,
- rongy és papír törlőkendő,
- esetleg egy emelő.

Menete:
A légtömegmérőről húzzuk le a csatlakozóját és a szívócsőről oldjuk a műanyag bilincsét, majd a kábellel együtt tegyük az akksi mögé.
Oldjuk a pillangószelepház oldali awab bilincset (6-os) valamint a légtömegmérő valamelyik oldali bilincsét (bilincsfogó). A kartergáz csövét nem kell leválasztanunk, a szívócső elfordítható azzal együtt, hogy ne legyen útban.
Oldjuk a légszűrőházon lévő cső bilincsét és szedjük ki a csövet a helyéről, tegyük félre.
Húzzuk szét a hőfok jeladó csatlakozóját, fordítsuk a hengerfej mögé.
Ha a termosztát nagy csövén gyári bilincs van, akkor annak az összehúzó fémfülét fogóval és csavarhúzóval feszítsük le, majd a kis füleket letörve oldható a bilincs. Egyébként a 7-es kulcsra lesz szükségünk.
Fogjuk a tölcsért és az egyik flakont, helyezzük a termosztát alá. Egy csavarhúzóval szúrjunk be a nagy cső alá a termosztát csonkja mentén. A folyadék megindul, a tölcsérrel fogjuk fel a sugarat. Amikor a flakon megtelik, húzzuk ki a csavarhúzót, cseréljünk flakont és folytassuk a leeresztést.
Ha már nem jön több folyadék, húzzuk le a csövet a termosztátról és fordítsuk a motor elé végével felfelé.
Oldjuk a fűtéscső bilincsét és húzzuk hátra a csövön amennyire lehet. Mozgassuk meg a csövet a csonkon. Illesszük be a műanyag tálkát a csatlakozás alá és lassan húzzuk le a csövet, de ne teljesen, csak addig, hogy a folyadék lassan szivárogjon a tálkába. Amikor a tálka megtelik, a csövet visszadugjuk a csonkra. Átöntjük a tartalmát a flakonba és folytatjuk a leeresztést.
Ha már nem jön több folyadék, húzzuk le a csövet a termosztátról és fordítsuk a tűzfal felé végével felfelé.
Oldjuk a legkisebb cső bilincsét, majd húzzuk félre a csövet. Csavarjuk ki a hőfok jeladót.
Tegyünk törlőkendőt a termosztát alá és oldjuk a két csavarját. (Ennél a pontnál az autó bal elejét kissé megemelhetjük egy emelővel, akkor a hengerfejben maradt folyadék nem folyik ki.) Fordítsuk fel a levett termosztátot és oldjuk le az alsó cső bilincsét, majd húzzuk le a csövet.

Termosztát kint van, a folyadék veszteség minimális :)
Fogjuk az újat és a szétszereléssel fordított sorrenden beszereljük.
Miután meggyőződtünk, hogy az összes cső (4db) a helyén és a bilincseik rögzítve/meghúzva, feltölthetjük a hűtőrendszert.
Azt fogjuk tapasztalni, hogy a kiengedett mennyiséget nem tudjuk visszatölteni. A megmaradt folyadék helyén levegő van, azt ki kell engedni a rendszerből.
A bennmaradt levegő jelentős hányada a hűtőben van. Ezt legegyszerűbben a hűtő csőcsonkjával átellenes felső sarkában található műanyag légtelenítő csavar segítségével tudjuk kiengedni. Ehhez egy széles fejű csavarhúzóra lesz szükségünk.

A csavart sosem kell teljesen kitekerni, és nem kell agyonhúzni. Először kitekerjük a csavart addig, amíg meghalljuk a szuszogást. Amikor már a folyadék jön, visszacsavarjuk. Ezután a jobb kezünkkel megnyomkodjuk a felső csövet, majd összenyomva tartjuk. A bal kezünkkel lazítunk a csavaron, hogy szuszogjon. Amikor már a folyadék jön, visszacsavarjuk. A jobb kezünkkel elengedjük a csövet. Ezt 2-3-szor megismételve a levegő nagy részét kipréseltük a hűtőből. A maradék folyadékot betöltjük a kiegyenlítő tartályba max szintig. Ha még ezután is maradt kevés folyadék, azt betöltjük az autó használata után, amikor a maradék levegő is távozott a rendszerből.
Ellenőrzésképpen beindítjuk a motort és járatjuk addig, amíg a termosztát kinyit. Közben átnézzük, nem szivárog-e a folyadék, illetve a kiegyenlítő tartály tetején lévő kis csőből egyenletesen folyik-e a folyadék a tartályba.

Ha minden eszköz rendelkezésre áll, az egész csere 1 órát vesz igénybe.
Tapasztalatom az, hogy a gyári termosztát hiszterézise kisebb, vagyis a mutató ingadozása kisebb. Hamarabb zár a Vernet gyártmányúnál, nem hűl annyira vissza a folyadék és hamarabb is nyit. Átlagban ugyanazt az értéket tudja mind a kettő, de a gyári "gyorsabban" reagál.

>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2011-10-26

A vízhőfok mutató tartósan a 90 előtti vonásnál tanyázott a hűtőcsere után.
Kicseréltem a termosztátot Vernet gyártmányúra, majd mikor ezzel is ezt produkálta, kicseréltem a hőfok jeladót (Facet). Ezek után a mutató erősen ingadozott, majd beállt a 90 alá egy kicsivel.
Aggodalmaskodtam az ingadozás miatt, de a fórumon megnyugtattak, hogy ez természetes jelenség az Alfánál. Eddig nem csinálta, így azt gondoltam, valami gixer van.
Valószínű, hogy a régi hűtő már olyan állapotban volt (elszennyeződés kívül-belül, korrózió), hogy nem okozott ekkora különbséget a hőfokban.
Na meglátom hogy fog viselkedni nyáron, amikor ismét meleg lesz.
Addig is valamelyik nap visszateszem a gyári termosztátot.