Mutasd

>> Egyéb2021-05-17

Ha már megvan az útvonal járható a "hagyományos" offline navi is.
Az évek hosszú során csak jó tapasztalataim voltak az iGO-val ahol a kulcs a friss térkép.
Szóval az adatboltból letöltöttem a 2020 negyedik negyedévit.
Következő lépés a megszerkesztett útvonal Excelből az iGO számára is érthető térkép pontokat varázsolni. Ennek legegyszerűbb módja a saját POI-k definiálása.
Célszerű a POI-kat valahogy sorszámozni hogy később tudjuk hogy milyen sorrendben érinteni őket. A táblázatomban a nevüket két számmal kezdem, az első az adott nap sorszáma, a második az aznapi sorszám. Az 1-es képen a 9. nap helyei.
Aki szeret pötyögni a navin az manuálisan, egyesével is beírhatja őket, de egyszerűbb út is van.
Az iGO hosszas tanulmányozása után arra jutottam hogy a kml kiterjesztésű fájlokat is tudja fogadni. Ha ebben a formátumba tudom tenni a pontokat akkor megemészti.
Sikerült találni egy oldalt, ahol a szükséges konverzió elvégezhető.
Nem kell semmi mást tenni mint az oldal által adott Excel táblázatba a szükséges információkat átmásolni. (2. kép) Az alsó fület célszerű úgy elnevezni hogy később azonosítani tudjuk a naviban. Több munkalap is lehet, egy lapon max 200 pont lehet. A munkalapokat később név alapján lehet megkülönböztetni.
Ezt a táblázatot (3.kép) az oldalra fel lehet tölteni (Browse) és tesztelni lehet hogy nem rontottuk-e el valamit. Ha nem, akkor újra feltöltve konvertálható. (View on Google Eart) Nem kell hozzá a Google Eart, mert a nyitás előtt a fájl menthető, nekünk ez kell.
A letöltött fájl átnevezhető és ezen a néven fogjuk megtalálni a POI-k közt.
A kapott kml fájlt be kell másolni a navigációba az iGO/content/userdata/poi könyvtárba (4.kép)
Figyelem! A másolás előtt minden fájlt ki kell törölni a könyvtárból! A program az induláskor ezeket újra építi, a hiányzó fájlok késztetik arra hogy feldolgozza a kml fájlt. Ha nem töröljük, akkor nem jelennek meg az új pontok.
A törléssel a programban tárolt saját POI-k elvesznek!
Indítás után már csak a POI-kat sorra véve fel kell építeni az útvonalat, amit útvonalként el is lehet menteni. A mentési névnek az adott nap sorszámát szoktam adni. Így tuti hogy mindig arra megy, reggel csak be kell tölteni az útvonalat sorszám szerint.
Az útvonalon rögzíthető pontok (POI) száma korlátlan.

Már csak végig kell menni az útvonalon :-)