Tagok >> WarbiRunner (Gyuri) >> Blog
Már megint egy gondoskodásra vágyós ingyenszervíz... vagy tényleg leke van?
Történt, hogy ma a legnagyobb melegben (34.5 fokot mutatott a hőmérő) hiába indultunk el a klímás autóval, hazafelé lehúzott ablakkal jöttünk, nem indult el a szellőzés.
Odafelé még semmi baja nem volt, hazafelé nem fújt semmilyen levegőt, bármit bárhova nyomogattam. Közben nekiállt regenerálni is, úgyhogy még plusz 15 percet főttük az autóban. Tudom ám miért csinálja... napok óta gondolkozok, hogy lassan eljön az ideje egy Giulia-nak. Olvasgatok, konfigurálok, kérdezgetek, érik a gondolat. Ezt megneszelte és bosszút állt. Vagy még csak finoman figyelmezetett? :-)
Nade otthon aztán lekaptam gyorsan az utasoldali kesztyűtartó alsó borítását. Nem egy űrhajó ami ott van, sőt meglepően könnyen szerelhető, egyszerűen átlátható.
A csatlakozók épek voltak, a dobozka amit a fűtőmotor fordulatszabályzójának feltételeztem (az is) az viszont veszett forró volt.
Ilyenkor jól jön a rutin, szanaszét húztam azonnal mindent. A ventilátorból is és a vezérlőből is kihúztam a csatlakozókat. Majd szépen kivettem a motort.
Haláli egyszerűen kijön. Egy csavar ki, majd el kell fordítani az egész egységet és kihúzni.
Elég nehezen fordult a ventilátor a tengelyén, úgyhogy kezdtem ezzel. Készítettem neki egy pár vezetéket, és a nemrég kiszedett régi akksiról kipróbáltam. Szikrázott hatalmasat, kínlódott, majd elindult. Nyikorgott, visított, nyöszörgött, majd egyszer végre elkapta a fordulatot. Átmostam WD40-nel, kifújtam kompresszorral, kitakarítottam az egészet. Vagy egy órán át mostam, fújtam, töröltem, újra és újra célbavéve a csapágyházat. Végül még félórát takarítgattam, hogy ne maradjon WD-40 szaga, sehol ne maradjon bent olaj. Már kézzel is jobban mozdult.
Aztán akksira kötöttem. Simán felforgott (gyorsabb is lett), nem visít, csak tolja a levegőt. Ezaz!
Jöhetett a következő lépés. A ventilátor tehát jó, könnyen indul, jól forog, jó e a fordulat szabályzó?
Összeraktam, és láss csodát, minden rendben működik.
Összefoglalva: Ha megáll a ventilátor, a szellőzést azonnal ki kell kapcsolni! A szabályzó próbálta elindítani, ehhez szép nagy áramok folyhattak, amitől eszméletlenül melegedett ez a tranzisztoros, ellenállásos egység. Szerintem még pár perc és kinyírta volna magát, elfüstöl. Így, hogy lerángattam mindent, megúszta.
Erősen javasolt a fűtőmotort néha kivenni, kitisztítani. A szerelés egyszerű, megéri.
A hétvégén elakartunk ugrani a Kika-ba, egy fogasért. Jó meleg volt, úgyhogy a klímásabbik autót választottuk. Családdal beülni olyan mint egy reptéri beszállítás, szépen elhelyezkedtünk, majd a Start gombra nyúltam. Abban a pillanatban hullott alá az összes mutató. Kingám még noszogatott, hogy nyomjam már meg rendesen azt a gombot XD Persze, ezt már ismerem, ez akksi halál. Szépen átköltöztünk a TD-be, és csak a Kika-nál bepakoláskor jöttem rá, hogy a 159 ezzel üzente finoman és úri módon, hogy szívesen elhozná azt a fogast, de mégis hogy?
A 146-ba befért. Teljes család (gyerekülés, hordozó), az előző napról bent felejtett két rekesz cucc, és még a 180x30x10-es csomag fogas. Kínomban nevettem...
Itthon aztán kimértem az akksit, teljesen meghalt. Úgyhogy ma elmentem és vettem egyet. Soha nem hallottam erről a márkáról, de TAB Magic lett.
85Ah, 800A indító áram, B13 talp, jobboldali +, 19cm magas, 17.5cm széles, hogy ezek is rögzítve legyenek.
Nagyon javasolták az akkumulátor boltban, hogy ennél jobb ár érték arányú nem nagyon van, Ca-Ca, technológiás, jól járok vele. Hát elhoztam.
Kicseréltem, ennyi :-) Nem volt nagy ügy. Egy kis műanyag magasítót kellett marnom, hogy normálisan leszorítsa az akkumulátort a pánt, de a mai nap rengeteg telefonja, e-mail-je közt még jól is esett egy kis alkotó munka :-)
Két éve a Glavoi völgy volt az utolsó hosszabb útja az autónak. Aztán hengerfej tömítés cserét kért. Egy kicsit most izgultam emiatt. Újabb hengerfejezésre sem vágytam, és igazából két éve csak városban megy az autó. A kaszni felújításon kívül semmit nem csináltunk vele. Elindul, megy, kanyarodik, megáll. Igen ám, de a Bihar hegység nem alföldi város. Pádis 1300m-en van fent (a környéken jóval magasabbra is felmegyünk, mert szép), és ide a tengerszint környékéről egy 20km-es szakaszon jutunk fel. Álom szép szerpentin, nagyon jó út, 10-20% közti emelkedőkkel, elképesztően szűk hajtűkanyarokkal. A mi konvojunkból is állt meg már itt autó..
Hát mit mondjak. Nagyon jót szórakoztam, igazi vezetési élmény volt. Kicsi küzdelem a technikával belefért, ott derült ki a hegyen, hogy hiába javítottam meg a hűtőventilátor csatlakozásait, mégsem indult el. Sebaj, ablak le, fűtést ráhúztam és fűztem a kanyarokat. Mivel tudom, hogy akkor melegszik legjobban, ha 2000 alá engedem és befullad, nincs turbónyomás, igyekeztem végig 2000 fölött forgatni. A vízpumpa is jobban keringet így. Kanyarokban amennyivel bírtam átfűztem, hogy ne padlógázon kelljen gyorsítani, hanem szépen, közepesen taposva, keveset lassítva.
Egyszer sem érte el a 80-as utáni pöcköt a hőfok, bőven alatta tudtam így tartani. Aztán megláttam, hogy hol találtak sátorhelyet... Ó te jó ég, ha én a 159-cel jövök. Az ott le sem megy, nem hogy aztán fel. Meredek, sziklás, hepehupás, és a végén út sem volt, csak legurultunk a hegyoldalban óvatosan.
És megint feltűnt ami mindig ilyen terepen. A 146 TD-nek valamiért ez nagyon fekszik. Áthintázik mindenen, szinte nem is döccen. Bólogat fel-le, de nem koppan, semmi Alfás kemény futóműre utaló reakció. Inkább mint egy hintaágy. Nagyon élvezem, hogy ezt is tudja. Szerpentinen a Vitara-t magunk mögött hagytuk rendesen, olyan kanyartempóban toltam. Aztán pár kilométerrel arrébb a sziklákon is kiderül, hogy az öreg technika milyen jó.
Egy szó mint száz, a bizalmam visszajött. A vízcsövek puhák maradtak, az autó gyönyörűen működött. Szebben mint két éve. Az adagoló is a helyén lehet most, mert simábban járt, szebben reagált, jól is ment, nagyon jó volt vezetni.
És igen, ahova vitt minket, az még mindig az a hely, ahova visszamegyünk. Annyira szép, annyira miénk :-)
Nem tudom adódik e még ilyen helyzet az életben. Két Alfa, azonos kilométer. Pár utcányi kerülőt beiktattam, de összejött. Se lemosva, se rákészülve, de együtt a két kedvenc paripa az udvaron.
Nem tudom adódik e még ilyen helyzet az életben. Két Alfa, azonos kilométer. Pár utcányi kerülőt beiktattam, de összejött. Se lemosva, se rákészülve, de együtt a két kedvenc paripa az udvaron.
.. és picit le is hagytuk. Mármint kilométer futásban most érte utol a 159 a TD-t. Picit túl is szaladt. Pár napig most úgyis pihen, hátha összejön egy azonos állás.
Addig is pár fotó. Szépen megy, gyorsan szalad, halkan suhan, nincs vele gond. Elég jól bevált végül ez az autó, egyetlen félelmemet (=fórum para) sem igazolta. Az apró nyűgjei is elkoptak, most csak úgy... jó.
Megvan az autós kártyából a Lola T-163? A Ferrari 512 S? A DeTomaso Pantera ? 30 éve a koszos papírlapokon csodáltuk, most megérinthettem. Megszagolhattam, beszakította a dobhártyámat. Nem AlfaCity-n voltunk, nézze el ezt nekem most minden Alfás. Valami olyan helyen voltunk, amitől könny szökik az ember szemébe, amit nem bír feldolgozni az agy. Miközben az M1-es BMW-t csodálom, ahogy versenyautóhoz mérten finom hangon gurgulázva kigördül a szerviz sátrából, és azon merengek, hogy volt egy ilyen citromsárga "medzsóm", hátbavágás-szerűen térít magához ahogy a hátam mögül rámhördül egy Lola nyolc hengere. Ezen a ponton voltam kész teljesen. Először.. Amikor azt hittem, ez a nap fénypontja, innen nincs hova, mindig volt még, mindig volt több. Az autózás tökéletes ünnepe volt a tegnapi nap. A célegyenes lelátónál érkeztünk be, fentről. És így volt tökéletes. A célegyenesben ordító nyolchengeresek voltak az első inger amit kaptunk. A két lányom ámulattal nézte a száguldó műszaki csodákat, a futam végéig nem is mozdultak onnan. Aztán látva, hogy mások is...mi is átsétáltunk a hídon. És nem hittem el amit látok. Erre nem számítottam. Az még hagyján, hogy minden ott volt, amit el lehet képzelni, és még több. De semmi nem volt elkordonozva, lezárva. Az autók kis fehér szervizsátrakban, műhelykocsikkal, gumiállványokkal, ott álltak. Mellette a szervizcsapat, csinálták a dolgukat, készültek a különböző futamokra. Mi pedig ott voltunk köztük időben és térben teljesen elveszve. Ha odamentünk egy szétszedett versenyautóhoz, bár biztosan akadályoztuk a versenycsapatot, mosolyogva szólítottak meg, válaszoltak a kérdéseinkre. Nem az az elképesztő társadalmi különbség érződött ami itt egy versenyző és látogató közt egész nyilvánvaló. Nem.. az autók, a benzingőz szeretete, az érződött. Köszi mindenkinek egyenként, akinek az autóját megnézhettem, megérinthettem. Köszi az utolsó sátor versenycsapatának, hogy egy szót nem szóltak, mikor a lányom felmászott a kerekeket tartó állványra, és egy versenyautó keréken ülve nézte az épp folyó versenyt.
Neki, nekem, örök élmény. Egy olyan tömény élmény, amit még napokig tart mire felfogok. És külön örömöm volt, hogy a lányaim nem csak vakon lelkesedtek, ott, akkor minden érdekelte őket, mindent látni akartak, és nagyon élvezték. Kicsit megértették apa bolondériáját is :-) És köszi az időjárásnak azt a 10 perc esőt. Egy újabb olyan csúcspontot hozott el, amire nem számítottunk. A nedves poros aszfalton elképesztő látvány volt a pilóták küzdelme az öreg gépekkel. Csúsztak, pördültek, harcoltak a technikával. Ennyi, nem fokozom, nem lehet leírni.
Egy fájdalmam volt. A klubparkolók sorai közt sétálva nekem azért fájt, hogy az Alfások épp a Balatonon lángosoznak. Ne vegyétek rossz néven, de az oldtimereknek és a youngtimereknek minimum itt lett volna a helyük. Kb száz Mini össze tudott gyűlni évfordulót ünnepelni, kicsit reklámozni, menni pár kört a pályán. Mini. Az a kicsi dobozka. Az olasz mesterek ceruzavonásai pedig sehol. Kár ezért.
(autóskártyás kép:cink.hu)
Végre jó helyre vittem az autót. Olyan szerelőhöz, aki hamar fogad, gyorsan és korrektül megoldja a dolgokat. Az autó sikeresen levizsgázott, hibátlan állapotban találták.
Én azért tudtam egy halk kopogó hangról, ezt meg is említettem Zolinak, a szerelőnek. A vizsga után átnézte, meg is találta a kopogás okát. Az volt amit én is sejtettem, a jobb hátsó stabilizátor bekötés pici gömbfeje. A csere megtörtént, tényleg hibátlan a vas :-)
Régóta előjön döcögős rossz úton, hogy reccsen egyet a hangszóró a bal hátsó ajtóban. Mostanában már gyakrabban csinálta, úgyhogy egyszerűen kihúztam az ajtó csatlakozóját. A recsegést megszünteti ugyan, viszont a központi zár sem zárja le azt az ajtót. Mindegy, apróságokon nem akadunk fenn, így közlekedek egy ideje. Itt "falun" nem nyitogatnak autókat :-) Ha Budapesten jártam, olyankor a parkolóban bedugtam a csatlakozót és kész. Más morál van itt és ott...
Végre ma rászántam egy órát, hogy leveszem a kárpitot és megnézem, hogy hol a gond. Lelkileg forrasztásra készültem megint.
Nos semmit nem találtam, csak egy a helyéről kipottyant magas sugárzót. Ott lógott a vezetékén. Bármit bárhova mozgattam, onnantól hogy levettem a kárpitot, nem recsegett többé. A csatlakozókat azért megigazítottam, a mélyközép késes csatija olyan formán volt laza, ahogy az injektor csatlakozóknál már megismerhettem. Szorítottam rajtuk. És ennyi. Összeraktam, a csipogót beraktam a helyére és kész, jó, nem recseg.
Az egy órába így belefért az is, hogy a felső fekete bőröket leápoltam. Azt szívja legjobban a nap, azt fogdossuk legtöbbet. És olyan szép, érdemes vigyázni rá.
Még a mai napra egy mosás is jutott, egyúttal megvan a módszer a fekete fényezés foltmentes tisztítására:
1- kézi mosóban mosás, öblítés
2- menetszéllel szárítás
3- ablaktisztítóval folyamatosan fújkálva egy mikroszálas törlővel való áttörlés
Így kevesebb és könnyebb a munka mint vödörből kézzel mosni, és sokkal szebb is
az eredmény.
A forma ami 25 éve nem unalmas, nem avul el. Szerethető, szép, és ugyanúgy kilóg az átlagautók szürke tömegéből mint 25 éve. És hogy emellett praktikus és funkcionális, ez teszi igazán jó használati tárggyá. Akkor kicsi prémiumszerűség volt, sokaknak újonnan elérhetetlen álom. Ma egy különc megoldás a napi közlekedésre az átlagba belesimulni képteleneknek. Akik szívük mélyén tiltakoznak az ellen amivé az autózás lett és akik nem tudják elengedni az érzést amit egy öreg olasz autó adni tud. A régi harc pora már elült, Fiat éra előtt, vagy után? Ahogy haladunk az időben, úgy kopik, vész el állandóan valami. Jön helyére valami új, amit vagy befogad az ember vagy idegenkedve kerülgeti. Így volt ez akkor, így van most is. Ezeknek a műalkotásoknak a szépsége, hogy ha valamelyik egyszer rabul ejt, nem ereszt. Éveken, évtizedeken keresztül . Mindegy, hogy egy Alfetta, egy 75, vagy 155. Amelyik belopta magát a szívedbe, az meghatároz onnantól mindent amit az autókról gondolsz. Egy viszonyítási pont, amin semmi nem változtat. Ha egyszer az ablakon kikönyökölve a virágzó gesztenyefák illatában szabadon autózva megérintett a gép ember összhangja akkor az ott beléd ég. Nem akarsz elszigetelt bunkert, suv-ot, dodzsemet, repülőt, semmit. Csak egy igazi Alfát.
