Blog >> 156
Végre idén is eljutottam gyorsulni, és kipróbálhattam a V6-ot negyedmérföldön.
Az időjárás a lehető legjobb volt, 18fok szélcsend borult ég.
Felraktam a yokohama semi-slickeket és elautoztam 150km-re Crailbe.
Rengeteg szép autó volt, de sajnos mind offos:((((
Jellemző hogy a 8 futamból 2x Skyline-al 1x-1x Impreza-val és Evo-val mentem.
Az első 5 futam nem volt valami fényes, inkább ismerkedtem az autóval.
De az utolsó 3 futam már 15,5-15,4-15,5 volt 145-ös végsebességekkel és 2,2-es 60 lábakkal. Sajnos az 1/8ad mérföldes időket nem mérték.
A napot dizelveréssel fejeztem be, egy fabia rs maradt le pár autóval:))))
Legközelebb már otthon lesz race, Kalocsán találkozunk!



Kiégett az izzó az időórában a középkonzolban. Ha valaki hasonlóan járna, annak itt egy kis segédlet, hogy miként tudja kicserélni.
Első lépésként ki kell venni a rádiót. A keretet lepattintjuk és a rádióhoz kapott két kis lemezcsík segítségével hamar kiugrik a rádió a helyéről. Ezután kivehetjük azt a fém keretet is, amiben a rádió helyezkedik el. Ehhez meg kell néznünk, hogy mely fülek tartják azt a keretet, azokat csavarhúzóval kiegyenesíteni, majd kihúzni a keretet. (1-es kép)
Húzzuk le a klíma tekerőiről a gumiborítást. Kissé nehezen indulnak meg, de nem tartja őket semmi csavar. Hátulról alájuk nyúltam körömmel és könnyen lejöttek.
(2-es kép)
A váltókar bőrborítását is le kell venni, ki kell patentolni a váltókaron, tépőzárat széthúzni teljesen, majd alul elhúzni oldalra az egyik irányba és kihúzni felfelé az egészet. Előtte nem árt kivenni a hamutál alatti tárolórekeszből a gumiborítást. Ezt nem fogja semmi, csak be van csúsztatva a helyére. A váltógombot nem kell levenni. (3-as kép)
Szükségünk lesz egy csillagcsavarhúzóra. Nyissuk ki a hamutálat és vegyük ki a 2 db csavart, mellyel kijön az egész hamutál (4-es kép). A két csatlakozót húzzuk le a hátuljáról és már kint is van.
Vegyük ki az összes többi csavart. 4db-ot a váltókar mellől (5-ös kép), 2 db-ot a hamutál mögül (6-os kép), 4 db-ot (melyből 2 db torx) a rádió környékéről (7-es kép). És mér csak két fül tartja felül a középkonzolt (8-as kép), szóval először az alját kell elkezdeni húzni, majd kibillenteni a tetejét. Húzzuk le a csatlakozókat a vészvillogó kapcsolójáról.
Az óraegységet 4 db csavar fogja, tekerjük ki ezeket is (9-es kép) és húzzuk szét a csatlakozókat.
Az izzók foglalatát az óramutató járásával ellentétes irányba tekerve tudjuk kivenni (10-es kép), az izzót a foglalatból pedig csak ki kell húzni. Rizsszemizzó kell bele, 60-70 Ft-ért lehet kapni autósboltban. Én kicseréltem mind a 6-ot (óránként 2 db van).
Összeszerelésnél előtt dugjuk össze az összes csatlakozót és próbáljuk ki, hogy jó munkát végeztünk -e. Középkonzol összerakásánál figyeljünk, hogy a csatlakozókat áthúzzuk a megfelelő helyeken, különben szétszedhetjük újra. Ilyen a szivargyújtó két csatlakozója. (11-es kép)
VÉGEREDMÉNY (12-es kép)
Ha valamelyik klíma tekerőben égett ki az izzónk, akkor tulajdonképpen az óra kiszedésig ugyanezeket a lépéseket kell megtennünk. Csak ott az óraegység helyett a klíma tekerő panelt kell kiszednünk. Ez kicsit macerásabb, kiszedni nem is, csak ezt még szét kell szedni és az izzócsere sem megy ilyen egyszerűen. Vagy megvesszük drága pénzért foglalatostól az izzót (nekem 2016 Ft-ot mondtak darabjára) vagy veszünk ide is rizsszemizzót. A régi izzókat ki lehet forrasztani a foglalatokból, az újakat pedig be lehet forrasztani a helyükre.
Egy nagyon fontos dolgot még nem említettem. Ha szét van szedve a középkonzol, szét vannak húzva a csatlakozók, akkor ne tegyük rá a gyújtást, mert volt már akinek összezavarodott a rendszer ettől.












Megküldték az új, mostmár jó! légtömegmérőt. Hát ezt az érzést javaslom mindenkinek:))))) V6 feeling leírhatatlan talán csak ez példázza megközelítőleg:
Beszélgetünk a hugommal a járó motorú autó mellett:
Hugom:-Te ebben csak 3 henger megy?(azt hitte 4 hengeres)
Én:-Ja alapjáraton átkapcsol a Suzuki üzemmódba és ilyenkor csak az egyik fele müködik a motornak:)))))))
Szó ami szó tényleg nagyon durva:)))
De a teljesítmény az még durvább....
Múlt hét pénteken megvettem a GTV útodját ezt a fekete szépséget:))))
Olcsón vettem és mivel nem a MediaMark-ból ezért nem jót:(((
Tudtam hogy nem véletlenül olcsó. Próblémák: LMM, termosztát, fűtés ventillátor, rádió.
Megrendeltem a termosztátot és az LMM-et, és meg is jöttek pénteken. Akkor csere....
Ja persze:(((((
Lmm a régi csavarjai berohadtak majd az egyik beletört a házba.
Kicseréltem nagynehezen és pótoltam a csavarokat, erre nem müködik az új.
Oké, a mai sz..ás megvolt, gondoltam....
Visszaraktam a régit és lerendeztem a cserét gariba.
Átmentem az egyik kollégámhoz aki autószerelő, hogy kicseréljük a termosztátot.
Amikor szedte ki a régit már szólt hogy a hosszú csavar szétnyalta a menetet a házban, valószinüleg már korábban mert első pici mozdításra megindult. Kicseréltük a termo-t de nem akartuk megkockáztatni hogy csak két csavarral fogassuk le, ezért kb egy óra alatt végigtelefonáltuk az összes skót vagy magyar ismeröst hogy kinek van 8-as menetfúrója(az eredeti csavar 6-os) és egy hosszabb csavarja, a skót csoportvezetőm lett az áldozat és töle kaptuk mindkettőt.
Sikerült szépen megcsinálni, de a próbakörön kiderült hogy az új termosztát kinyít 75 fokon. Most egyelöre ez igy marad és ha már minden klappol akkor kicserélem egy normálisra, de ezt majd inkább otthon, Magyarországon:)))))
Még mindig megbocsátok neki mindent:))))))
8 hónap kitartó - na jó, időnként nagyon lusta :) - keresgélés után megtaláltuk a Kicsike méltó utódját, egy 156 SW 2.4 JTD személyében.
Magyarországi, első tulajdonostól, végig a pécsi Ábelnél szervizelve, szervizkönyvvel. 2002. decemberi, azaz nincs 6 és fél éves, így a 150 lovas motor és a faceliftes műszerfal van benne.
Rengeteg pozitívum, extra és sok egyéb szólt mellette, és csak kettő ellene. Az egyik, hogy 250.000km van benne, de ha minden igaz, akkor az előző tulajdonosa Németországba járt csak ki vele, így főként autópályán, hosszú utakon volt használva, erre pedig azt mondják az okosok, hogy 50%-os igénybevételnek számít, vagyis a 250 ezret vehetjük 125 ezernek is, amennyiben rendszeresen karban volt tartva. Ez utóbbira pedig számomra garancia az Ábel.:)
A másik negatívum, hogy az előző tulaj egy rossz akarója telibe öntötte kromofággal... Így az egész autó újra lett festve, ezt a rétegmérő is bizonyítja. De ennyit ennyi extra és jó állapot mellett, azt hiszem, le tudok nyelni.:)
Hihetetlen mennyi minden van benne, hirtelen eszembe sem jut minden. Az autó leírásánál úgyis felsoroltam minden széria- és extra tartozékot. Amik most mégis beugranak, az a xenon, a vadriasztó, a mélynyomó, a Bose Hifi, a 6 hangszóró, az esőérzékelő, a faceliftes műszerfal, a 150 ló, a tempomat, a fedélzeti számítógép, a színezett üvegek, a fűthető ülések, a kétzónás klíma, stb., stb., stb...:))))




Erhardtól sikerült vennem bontott gyári xenon lámpát. Vinnie haverja szerelte be. Az eredmény tetszik. Sajnos a szintállítás nem lett hozzá megoldva, de ki tudja, lehet még meg lesz az is ;)








A Rosso proteo nagyon szép szín, és a 156-os Alfák keskeny hátsó lámpája is gyönyörű, csak épp egyáltalán nem látszik, beleolvad a környezetébe. Régóta gondolkoztam egy cserén, csak sötét színű változat érdekelt, mert a RP fényezésből ez tűnik ki leginkább. Tamás164-nek köszönhetően -aki épp megunta a design lámpáját-, lett egy remek alkalom, hogy megnézzem segít-e a kiemelésben. Szerintem igen! :)
Ezzel lezárult a lámpa projekt, az összes műanyag cserélve körben az autón. Előre kapott két új lámpatestet mielőtt 'xenononosítva lett', oldalra pedig még évekkel ezelőtt kerültek kristályindexek, azt hiszem az első dolgom volt vásárlás után a gyári narancssárgákat lecserélni.




a mai hibakódolvasás után gyors be is szereztem egy légtömegmérőt. a csere kész:D végre érezni a pacikat:D csak most meg nem tudom megállitani a kocsit:( kéne valami jobb fékeket vennem :D holnap meglátjuk mit mutat nagyobb sebességnél, mert itt gyorsan elfogynak az utcák:( :D meg persze előzésnél...
u.i.: költség: ismerőstől / euróban

Ma elvittem a vasat gépre...
először megijedtem, mikor 8 hibakód jelent meg, de a legtöbb csak rendellenesség volt, amit persze töröltünk is. a végén egy maradt. P0101.. légtömegmérő..gyanítottam, h rossz lesz, mert nem érezni a pacikat, nincs az az igazi húzása a kocsinak. este már hozzák is az újat, irány garázs, csere, és majd meglátjuk javul e a helyzet. remélem igen:D
jah:D a következőket irta ki a gép:
jelenleg is:
P0101=Levegőtömeg- és levegőmennyiség-mérés "kell" értéktartományon kívüli érték
törölt:
P0115=Hűtőkőzeg-hömérséklet-jeladó funkció-rendellenesség
P0191=Tüzelőanyagelosztónyomás-jeladó "kell"értéktartományon kívüli érték
P0190=Tüzelőanyagelosztónyomás-jeladó funkció-rendellenesség
P0203=Befecskendezőszelep (3. henger) funkció-rendellenesség
P0215=Tüzelőanyaglekapcsoló mágnes szelep (ELÁB) funkció-rendellenesség
P0320=Gyújtás/elosztó fordulatszám-jel Funkció-rendellenesség
P0380=Izzítógyertya/fűtőáramkör funkció-rendellenesség
valamint
P1320 - erről konkrétabban nem találtam semmit, csak egy bejegyzést, ami ez volt:
hibakód hamar eltárolódik, kiolvasható, de a motor kontroll lámpát csak nagyon extrém esetben gyújtja ki.
Jellemzően hideg motornál csak alig, de üzemmeleg állapotban erősen jelentkezik a kihagyás/rángatás főleg intenzív gyorsításkor.. - bár ezt nem tapasztaltam
esetleg ha tudtok bővebb információt nyujtani pontosabban mit is jelentenek ezek a kódok, akkor azt megköszönném:D
u.i. az ár euróban értendő
Ma elértük a bűvös 156.000 km-t lesz is futóműcsere...meg minden ami futtya. :)