Edyboy - főkép
>> EseményAlfa 155 1.7TS 8V // 2013-05-26

Idén sem hagyhattuk ki a Selénia Rallyt. Nyolcadik alkalommal vettük részt az eseményen. Ezúttal ismerős helyszíneken voltunk,tekintve,hogy jól ismerem a Börzsönyt.
Ez persze nem jelentett előnyt,ami meg is nyílvánult az eredményben,mivel - 18 pontunk lett. Ezúttal nem találtuk el a szintidőt. Ettől még természetesen jól éreztük magunkat.

>> EseményAlfa 155 1.7TS 8V // 2011-07-05

Hatodik Selénia Rallynkon vettünk ma részt. Soha ilyen hamar még nem sikerült a rajthelyre érni. Már 8-kor ott voltunk,elsőnek érkezve,köszönhetően annak,hogy a 20 km-re levő Nagyvázsonyból indultunk :))
Mindenképpen hamar akartunk indulni,ez sikerült is:5.-nek indultunk,tesómék pedig 6.-nak. Rendhagyó módon most én vezettem,a drágám pedig navigált.
Gond nélkül eljutottunk az első állomásra,a felsőörsi templomig. Itt nem volt nehéz megfelelni a kérdésekre,nem úgy a következő állomáson,ami a Selénia állomás volt.
Szokás szerint tippeltünk az olajos totóra,viszont a feladat másik fele jól sikerült,mert 7 halat kifogtam és 5 kérdést tudtam is. A következő megálló a Balaton totóval jól sikerült,szerencsére tudtam a válaszokat kettő kivételével.
A tihanyi állomásnál bántam meg,hogy én vezetek,mivel az volt a feladat,hogy a pulton levő 4-féle bort fel kellett ismerni. Jobb híján szagminta alapján azonosítottam.
Ezek után tettünk két tisztelelet-kört a félszigeten és persze mindenhol Alfák jöttek szembe de rájöttünk,hogy direkt volt ez a csavar betéve. A következő feladatnál virágládákat kellett számlálni,ami nem jól sikerült és falikutakat,ami szintén hibás volt,mert mi a ház udvar felőli részén levőt is beszámoltuk. A 2000 literes korsót viszont megtaláltuk :)
Dörgicsén szép régi templomoknál fotóztunk egy sort,a feladat könnyű volt.
Nagyvázsony következett,ahol a várnál könnyű kérdéseket találtunk.
Az utolsó állomást viszont nem leltük. Fahidat kellett keresni,amit Veszprém belvárosához közel nem találtuk meg. Addigra már jó pár Alfás összeverődött és együtt oldottuk meg a problémát azzal,hogy visszamentünk egy kereszteződésig,ahol jobbra kellett fordulni,mint kiderült az itiner hibája miatt egyenesen mentünk tovább.
Sebaj,megtaláltuk a helyet,ahol népünnepély volt és kiderült,hogy nem tudunk padot számlálni :)) Innen már csak vissza kellett találnunk a célhoz és már csak egyszer tévedtünk el egy körforgalomban és befutottunk nagy örömünkre :))
Később kiderült,hogy 4. helyezést sikerült elérnünk de aminek még jobban örültem,az,hogy a ecsémék meg 3.-ok lettek :))
A megérkezés nem volt eseménytelen,mert ahogy megérkeztem,nem sikerült rükibe tenni a sebességet,úgy kellett betolni a helyére. Lokfer kolléga igyekezett segíteni egy óra hosszat szerelt és nyakig olajos lett és meg lett állapítva,hogy a váltó rudazat gyengélkedik. 3. és 4. fokozatot tudok váltani. Jobb híján így mentünk el Nagyvázsonyig.

>> EseményAlfa 155 1.7TS 8V // 2010-06-22

Idén Hercegkútról startol a Selénia Rally és ezúttal sem kellett korán kelnünk,hiszen a második faluban laktunk.Sikerült időben odaérni tehát és az elején elrajtolni.
Ismét én vállaltam a navigátor szerepét(csak kétszer tévedtünk el).
Sok volt az ismerős arc,minden évben meg van a kemény mag :)
Az első állomás pont annak a falunak a határában volt,ahol laktunk.Ez persze nem jelentett előnyt.Egy réten a Tolcsva patak partján kellett elrejtett rajzokat keresnünk.
Az álcázás jól sikerült,tekintve,hogy majd fél órát töltöttünk ezzel a feladattal.
A második volt a Selénia állomás.Itt is csúsztunk jócskán,mert sorba kellett állnunk.
Persze hibapontot kaptunk a fényszóró nem világítása miatt.ami azért érdekes,mert
előtte és azóta is hibátlan,csak itt produkálta magát.Következett Boldogkő vára.
Itt már jártunk magánszorgalomból de az sem segített abban,hogy pontosan számoljuk meg az oda vezető lépcsőket.A következő faluban viszont meg tudtuk számolni a szegeket a gémes kútban.Ezután a szokásos emlékműves kérdés:ezúttal Andrásokat kellett találnunk.Mjd Telkibánya következett,ahol véletlenül pont előző nap jártunk.legalább már ismerősek voltunk.
A kőkapui erdei kastély volt a következő állomás,ahova szép erdeii út vezetett 9 fekvő rendőrön át.Sajnos nem számoltuk meg,mert később kérdezték.15 éve nem jártam itt,azóta szépen kiépült,szerencsére a kisvonat is megvan.Beültün egy kávéra a hangulatos étterembe,miután szemrevételeztük a szoborparkot.
A füzérradványi Károlyi kastély következett,amit elég jól felújítgattak,amióta nem jártam erre.Ezek után Sátoraljaújhelyet elkerülve szép erdei úton Sárospatakra érkeztünk a várhoz,ahol szépen eleredt az eső.Itt korlátokat kellett számolni a bástya körül és vitára adott okot,hogy mi számít bástyának és persze nem találtuk el és itt kaptunk még pót kérdéseket,ami visszamenőleges volt az egész útvonalra(fekvőrendőr),ami pompás ötlet volt szerintem.Visszaindulván jól eltévedtünk Patakon,mert szerintem félreérthető volt az itiner,persze lehet,hogy csak nekem :)
Azért csak vissza találtunk,ahol nagy meglepetéssel értesültem róla,hogy csak 60 percet lehet levonni az időből,hiába szerettem volna másfél órát.Ezzel el is buktuk a versenyt.-6 pontunk lett.Persze így is jól éreztük magunkat :)

>> EseményAlfa 155 1.7TS 8V // 2009-06-07

Végre nem kellett hajnalok hajnalán felkelni(hanem fél nyockor),lévén 15 kilóméterre az Ábeltől :)
Jó időben ott voltunk hát.Idén változott a felállás,mivel testvérem külön szekciót képezett,ezért A kedves vezetett,én meg a szokásos navigátori poziciót vállaltam fel.
Na,meg jegyzeteltem is,ami nem volt ínyemre.Igyekeztünk minél hamarabb elindulni,előre tudván,hogy nem vesszük sietősre a figurát.
10.40.-kor sikerült elrajtolni a már ismerős útvonalon az első megálló szokásosan a Selénia állomás.Ismét megleptek,most azzal,hogy egy pontot levontak a biztonsági öv be nem csatolásáért.Erről az apróságról megfeledkeztem.Ezenkívül volt jogsi,forgalmi és olaj ellenőrzés.Ezekkel nem volt gond,Annál több a Selénia tesztlappal.Már hagyományosan tippelgettünk a legtöbb kérdésre.
A következő feladat egyszerű volt,szinte már ujjgyakorlat:egy templomot kellett megtalálni és kiolvasni a rajta levő táblát.Ezután viszont Lánycsókra kellett betalálni,ami másodszorra sikerült csak.Itt egy emlékművet kellett keresni,ami nem volt probléma.Ezek után belecsúsztunk az M6-os építkezésbe,ami tovább lassított a tempón.Mohácsra érkeztünk ezután,ahol két feladat is volt:Szent Flóriánt kellett felkutatni és a derék Lajos király emlékművét,ki a mohácsi csatába veszett oda.
Folytattuk történelmi kalandozásunkat a mohácsi csata helyszínére,ahol szép kopjafákkal emlékeztek meg hőseinkről.Örültem ennek a helyszínnek,már régóta készültem ide.Mivel szép meleg idő volt és megszomjaztunk,ezért egy kis megállót iktattunk be Majs községben,annak is Zsuzsi presszó nevű egységében.Tesóm és Viki velünk tartott,mivel eddig is együtt oldottuk meg a feladatokat.Nekem szabadott sört inni,mivel én nem tekertem a kormányt.Mondjuk a következő megálló is hűsítő volt,a jól ismert Polgár pincészet,ahol jó hűsben ellenőriztem jó-e még a bor minősége.Nos,nem csalódtam.Persze megint nem találtunk egyből oda,kicsit kacskaringóztunk az utcákon.A következő feladat Nagyharsányban a szoborparkban volt,ami csak nekem tetszett,a többiek fikázták.Ezek után Palkonyára vitt az utunk,ahol előző nap néztük meg a pincefalut.Itt egy játszóteret kellett felderíteni,voltak páran,akik kihasználták az alkalmat és hintáztak kicsinyt.Kozármislenyben volt az utolsó feladat,ahol már voltunk két éve és ugyanaz volt a feladat:padokat kellett számlálni a tóparton.Ez már rutinból ment.Visszaérve gondott okozott az időtúllépés mértéke,mivel több helyen elfelejtettem az időt mérni,ezért saccolással határoztam meg az időt és mint kiderült hét percet tévedtem és ezzel kicsúsztunk a tízből de ez engem cseppet sem izgatott,mert végig élveztem a túrát,a szép tájat,a sok látnivalót.
Ráadásként azért nyertem egy üveg bort,amit a részt vevők között sorsoltak ki.
Együtt fogjuk meginni testvéremmel,mert végül is együtt csináltuk végig.Ők egyébként hatodikok lettek :)
Ráadásként sikerült a végén leakasztani a lökhárítót,mert nekitolattam egy oszlopnak.Két autó közé tolattam be és mivel a két oldalsó tükröt inkább néztem,amikor meg a középsőbe pillantottam,nem láttam az oszlopot.Még akkor sem,amikor csattant.Csak,mikor kiszálltam.Így hát fel lett gumipókozva szegény.

>> EseményAlfa 155 1.7TS 8V // 2008-05-24

Immáron harmadik alkalommal indultunk el a Selénia Rallyn,amely ismételten érdekesre sikerdett.Mindenféle szép helyekre eljutottunk,ahol még sosem jártunk.Na,a feladatokkal idén sem boldogultunk,problémát okozott ugyanis,hogy megszámláljuk a fákat,vagy az emlékműn található neveket és volt olyan feladat,amit meg sem találtunk,viszont az időmérés remekül sikerült,percre pontosan sikerült eltalálni,így nem kaptunk erre büntetőpontot.Szabályokat betartva,időt stopperolva sikerült ezt elérni,ami a harmadik helyre volt elegendő.Motor és fékolajjal lettünk gazdagabbak,amit amúgy is már terveztem megvenni,így hát jól jött a nyeremény.Persze benzinben többet költöttünk,mintha megvettem volna de hát akkor hol marad az Alfázás öröme?

>> EgyébAlfa 155 1.8TS8V // 2007-05-21

Summa summárum:Hajnali ébredés,623 km autózás,8,5 l fogyasztás,éjszakai hazaérkezés,ami részben a 6-os út állapota miatt alakult így.Odafelé élvezetesebb volt Fehérvár felé. Egyszóval jól éreztük magunkat és köszönet a szervezőknek,jövőre visszatérünk és akkor nem adjuk alább dobogós helynél.

>> EgyébAlfa 155 1.8TS8V // 2007-05-20

Több mint négy órás autózás és után a 12 feladatot két hibával megoldva visszaérkeztünk Pécsre.
Mint később kiderült sikerült megszerezni a hetedik helyet,amivel elégedett vagyok,mert egyrészt a Seléniás kérdésekről halvány fogalmam sem volt,másfelől nem tűztem ki olyan célt,hogy jó helyezést érjek el.Számpmra az volt a lényeg,hogy új tájakat,embereket megismerni,jót autókázni, azután élményekkel tele hazaérkezni.

>> EgyébAlfa 155 1.8TS8V // 2007-05-20

Pécsváradon tetszett az erődtemplom és nem kis fejtörést okozott,hogy a templomajtóba milyen szám van faragva.Végül csak rájöttünk,hogy egyáltalán semilyen.

>> EgyébAlfa 155 1.8TS8V // 2007-05-20

További szép helyeken jártunk:Máriakéménd

>> EgyébAlfa 155 1.8TS8V // 2007-05-20

Szép volt a Batthyány mauzóleum Bólyon.