Tagok >> Piritu - 1.000.000 >> Blog
Kirándultunk a családdal egyet Miskolc környékén (tőlünk vagy 430 km), erre kiszúrta a jard, hogy rossz helyen álltam meg. Két pontomba került az akció :-(

Indulás nyaralni!
Első megállóhely Tarvisio, természetesen bőrárúra folyt az eredményes alkudozás...



Következő német utamon kaptam lencsevégre a cég parkolójában.
:-)))

A munkám újra útra szólított.
Az első két kép útközben, a harmadik az anyavállalat előtt, a negyedik a kedvenc szállodámnál készült.




Ma csomagot hozott a mikulás Tapolcán és a szélvédőre tette.
Felhívtam az illetékeseket hogy ezt komolyan gondolták-e, mert tudtommal egy tábla hatálya a táblától kezdődik. Megnézték a saját fényképüket és visszahívtak, hogy tépjem el a csomagot.
Pár hét múlva a tábla előrébb került...


Ismét a németeknél. A mai meló utáni program a Duna forrásának meglátogatása volt.





Ma hivatalosan is beköltöztünk az új házba. Az Alfi elfoglalta a helyét, ahol eddig építési cuccok voltak.


Ma először mentünk el a vállalat német telephelyére. Kb. 1000 km az út, persze még a bejáratás miatt kímélő üzemmódban.
A tempomat királyság! Ez volt az első olyan utam, ahol nem kellett megállni, mert elzsibbadt a jobb lábam az autópályán!


Elmentünk egyet kocsikázni a családdal, belakás volt a cél, azt hiszem sikerült...




1
596
Fórum
Friss topicok
- Coffee - Minden ami kávé
- Forma-1
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Giulia
- Junior
- Alfa történelem, híres ...
- 4C
- Zenebutik
- 155
- Spider
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV