Mutasd

>> Szerviz2020-02-03

Két év dízelezés után visszatértem a benzines táborba. Igaziból egy év sem telt el a Gt-vel és tudtam, soha nem kedveltem a dízelt és nem is fogom. Első és utolsó dízel autóm volt az biztos. Egyszerűen sem a hangja, sem a szaga, sem ahogy előadja az egészet nem mozgatott meg bennem semmit, fikarcnyi sem jött nekem abból ahogy a dízelesek imádják a gépeiket. Több mint egy év keresgélés után találtam rá erre a csodaparipára, így újra kerek a világ. 2003-tól 2019 januárig Róma mellett rótta az utakat egy tulaj kezei alatt. Én vagyok a harmadik, igyekszem a szép, valóban patent, rozsdamentes állapotot tovább javítani. Apróságokkal el is kezdtem, visszaakasztottam a lógó balos kézifékkötelet, kapott a kormányszervó tartálya új levegőztetőcsövet az elporladt eredeti helyett, új kiegyenlítótartályt sapkával és új műanyag vízcsövet mert a régi tömítése elengedte magát. Az első hónap alapján nagyon tetszik, gyönyörű a hangja, nem olyan forgós mint a ts-ek, pláne az ex 1.8-am, inkább nyomatékos. Erről talán az előző gazda álltal íratott program is tehet, picit lejjebb tolt nyomatékgörbével, 100-as benzinre írva. Felvértezte egy szép nagy olajhűtővel is. Terveim között szerepel a bordóból megmaradt Ti rugók berakása tavasszal, mert az autó Ti gyárilag de kisbőrrel és normál magasan. A héten viszek Rendes Józsefhez egy kormányt mert láthatóan gyűrűvel vezetett az első tulaj, és rendberakok egy garnitúra 17-es Selespeed felnit nyárinak. Ja igen, a km 133 400 volt január 3.-án mikor elhoztam, 111 000-nél komplett vezérlés, vízpumpa, termosztát, kuplung és fék csere volt. Előtte a számlák alapján évente nagyjából 4000 km-t futott, évente cserélve az összes szűrő és a motorolaj.