Mutasd

>> Szerviz2017-01-14

Az elmúlt héten a nagy mínuszokban elkezdett rendetlenkedni a kuplung pedál, kezdetben kicsit késett a visszatérése majd néhány nappal később már alá kellett nyúljak lábbal, hogy visszatérjen alapállásba. Persze már lent fogott néhány centin, úgyhogy hétvégi program a munkahengerek cseréje. Érdekes, hogy a szétbontás előtt megnéztem a főhengert és a munkahengert is és egyiken sem volt kívül folyadék, érzésre a főhenger átengedte a fékfolyadékot. Kicsit már készültem, hogy el fognak fáradni, így anno 2013-ban megrendeltem a "szettet", hát most jött el az idő. A belső tér megbontásával kezdtem, kormány alatti lenyíló burkolat, valamint a fekete szövetes borítás levétele után kivettem a biztosító "szeget" a pedál működtető szem-ből, közben a bal első kereket és első dobbetétet leszerelve hozzáfértem az alsó hengerhez is. Terv szerint kinyomattam pumpálva a pedált a légtelenítőn át a folyadékot a rendszerből, hogy ne legyen belül nagy elöntés. Belül a szőnyegre egy erős nejlont helyeztem el, baj esetére. A munkahenger alatt lévő műanyag szivárgásvédelmi burkolatot levéve és két 8-as csavart kihajtva már szabadon is volt a belső henger. Kitekertem a nyomóágat , bilincs lepattint a tartály felöl jövő csőről és már kinn is volt. Visszafelé fordított sorrend.(kivettem a pedált a helyéről, így meg tudtam kenni a perselyét is) Alsó hengert egy seeger gyűrű biztosítja a helyén, a gyűrűt oldva kis kocogtatásra már mozdult ki a helyéről, csövet szabadít és kinn volt az alsó is. (Visszaszerelésnél gyorskötözővel odahúzattam a hengert a konzolhoz, míg a seegert visszaugrasztottam.) Visszaépítve mindkét hengert, következett a légtelenítés. Próbáltam a légtelenítő csavar felől fecskendőzni, de kicsi volt a kéznél lévő eszköz, így feltöltöttem a tartályt pumpáltam és pedál pumpálására vártam a sikert, de meg sem indult a folyadék. Egy gumi vonóhorog kupakot rányomva a tartályra kicsit pumpáltam fentről a folyadékot, így már felkapta a munkahenger a pedál pumpálásával, légtelenítés következett kb 3x biztos ami biztos alapon, így már az áttetsző csőben folyamatos buborék nélküli volt a folyadék. Ha már lenn volt a kerék bezsíroztam a lámpaállító szintjeladó karjának a gömbfejeit is.