Mutasd

>> Szerviz2017-03-24

Egy két hete, mióta bejöttek a melegebb idők, rángatózni kezdett az autó. Fura egy jelenség volt, mert teljesen hideg motornál nem, de aztán ahogy melegedett alapjáraton egyet-egyet rántott. Mintha kihagyna a gyújtás (ami ezen ugye nincs, de utoljára a Wartburgommal éltem át ilyet :-S). Ez mikor elérte a 90-es osztást a hőmérő, rendere elmúlt. Fura...

Aztán kedden be kellet szaladnom a városba a lányomért. A mélygarázsig csak a szokásos apró rántások, gondoltam majd abbahagyja, azt a pár percet ki lehet bírni. De nem így lett. A parkolóból elindulva rántott egy jó nagyot, vészüzembe tett mindent amit ért. A váltó butamódba kapcsolt. Volt N, R, és butaD, ami azt jelenti, hogy 1-esből sehova nem engedi váltani. A módok közt pedig olyan rántással kapcsolt, hogy inkább hozzá se nyúltam a választókarhoz hazáig. Hanem 40-nel 1-esben hazaszenvedtem a dögöt.

Aztán nekiálltam javítani. Az udvaron, ahogy kell. Hiszen pont ezért vettem 5 éves alig futott autót, mert annyira hiányzott nekem ez. Na hagyjuk,,,
Szóval első tipp, a csatlakozók érintkezése. ProdyG cartárs járt így, hasonló rángatás és vészüzem volt ott is.
Hát legyen, lehúztam mind a 10 csatlakozót. Tízet, mert tuningbox is van bekötve. Egyenként csiszolópapírral és egy pici reszelővel megtisztogattam az érintkezőket, majd kontakt sprayvel átfújkáltam az egészet.
Az 5-ös henger csatlakozóit különösen, mert a tárolt hiba "5. henger injektor - no signal" volt.
Egy óra alapos munka és a hibák törlése után boldogan beültem, indítottam és...
Rángatott, elég rendesen.. Na ekkor már Giovaninak (legyen az bárki, csak olasz és tervező) két szülőanyja volt...