Buksi - főkép
>> SzervizAlfa 156 1,9 JTDm Q4 Crosswagon // 2021-09-24

Folyt az olaj az osztóműből. Naívan elvittem egy osztóművekkel foglalkozó szervizbe, de ott azt mondták, hogy Alfa... ááá, olyat mi nem csinálunk. Legalább korrektek voltak, mert megmondták, hogy nem foglalkoznak vele. Elvittem a következő helyre, ahol azt mondták, hogy ne aggódjak 2 nap alatt meg van. Aha... már ez gyanús volt. Egy hétig volt náluk az autó, felemelték, nézegették, és aztán felhívtak azzal, hogy nem lehet hozzá alkatrészt találni. Kérdeztem mihez? Hát az osztóműhöz. Szétszedtétek? Nem, mert feleslegesen nem szedjük szét. Akkor milyen alkatrészt nem találtatok hozzá, ha azt sem tudjátok mi a szar benne?... Inkább elhoztam. Elkeseredettségemben felhívtam a szerelő haveromat, hogy ő mit mond rá. Azt mondta vigyem el hozzá, szétszedi és megpróbál hozzá alkatrészt szerezni. Elvittem, szétszedte, beszerezte hozzá az alkatrészeket, összerakta és kész. Nagy vonalakban ennyi. Persze nem volt ennyire egyszerű. Ahhoz, hogy az osztóművet le lehessen venni ki kell venni a motort váltóstól, mert az osztómű levételkor mindig beleütközik valamibe, szóval csak egyben jön ki a motorral. Nagyon sok minden ki lett még cserélve, ha már egyszer ennyire szét lett szedve, pl. motorolaj, kuplung szett stb., de íme a felsorolás:

Osztómű:
- szimering: 2135,- (Corteco)
- féltengely szimering: 1431,- (Corteco)
- diffi "O" tömítő gyűrű: 1000,-
- diffi csapágy: 5000,-
- réz alátét: 946,-
- 2 db osztómű tartó szilent: 10000,-/db Itt gyártattam
- váltó + osztómű olaj: 16880,-/4L (Tutela Technyx 75W-85)

Váltó:
- kuplung szett: 117867,- (Sachs) (D=235mm)
- féltengely szimering: 1316,-
- alsó munkahenger: 10507,- (Samko)
- alsó munkahenger tartó konzol: 3000,- (bontó)

Egyéb:
- 2 db külső féltengely porvédő: 6050,-/db (SKF)
- üzemanyagszűrő: 14989,- (Mahle)
- levegőszűrő: 5242,- (Filtron)
- olajszűrő: 1810,- (Filtron)
- motor olaj: 13690,- / 5L (Motul 8100 X-cess)
- váltó oldali főtengely szimering: 16178,- (Victor Reinz)
- bal első felső lengőkar: 21188,-
- jobb, bal első gumifékcső: 7841,-/db (WV Caddy hátsó)
- 0,5L fékfolyadék: 3000,- (Bosch)
- 1L szervó olaj: 2348,-
- 3L fagyálló: 7489,-
- hátsó diffi olaj: 5122,-/ 2L (Tutela W 90 M-DA 80W-90)
- kartergáz cső: 1000,- (bontó)
- jobb oldali üa. tartály tartó konzol: 2000,- (bontó)
- csomagtartóba háló: 5000,-
- Munkadíj: 150000,-

Km óra állása: 247687km

 
>> SzervizAlfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2021-07-23

Egyik pillanatról a másikra berepedt az első szélvédőm. Nem tudom hogyan és mitől. Páran azt mondták, hogy biztos feszültség volt benne és ezért repedt el. Nem tudom. Az biztos, hogy egyik nap leparkoltam az autóval a garázsban és ekkor még semmi baja nem volt a szélvédőnek. Pár nap múlva mentem és akkor meg már be volt repedve. Mindegy, amúgy is karcos volt már, meg apró pöttyök voltak rajta amik miatt esőben és este már nagyon zavaró volt a szembe jövő fényszórója. Cserélve lett. Most szép és jó, de legalább nem volt olcsó. Sekurit márkájú lett bele.

Költségeim:
- szélvédő: 40 522 HUF
- ragasztó készlet: 5436 HUF
- munkadíj: 20 250 HUF

 
>> SzervizAlfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2021-07-07

A legnagyobb melegben nem indult el a klíma. Frankó. Gondoltam megint elhalálozott a nyomástartó szelep és emiatt nem indul, legalább is legutóbb ez volt a baj. Fel is hívtam a villamosságis kontaktomat és ma el is gurultam hozzá, hogy nézzen rá mi lehet a probléma. Szerencsémre ot volt nála a mobil klímás haverja és még mielőtt bármit is mérhetett volna, a klímás srác rákötötte a mérőóráját... kevés volt a rendszerben a gáz, ezért nem indult. Meg is örültem, hogy "csak" ennyi a baj. Feltöltötte a rendszert, járattuk egy kicsit, de a de a srácnak nem volt őszinte a mosolya, ugyanis 20-25 bar volt a rendszerben a nyomás a 10-15 bar helyett. Mondta, hogy magasnyomású mosóval ki kellene mosni a hűtőt, mert valószínű, hogy tele van a lamellák és a két hűtő közt szutyokkal. Nagyon rendes volt, mert segített leszedni a lökhárítót meg a sallangokat és elmentünk egy kézi mosóba és jó alaposan kimostuk a hűtőt és a két hűtő közti részt. Jött is ki dzsuva rendesen, az ember nem is gondolná, hogy ennyire eltömődhetnek a hűtők lamellái. Szóval ezt is érdemes évenként elvégezni, mert emiatt is romolhat a klíma hatásfoka. Visszamentünk a műhelybe rákötötte a mérőórát, járattuk megint egy kicsit és láss csodát, a megfelelő nyomásértéket mutatta a műszer. Az utastérben érezhetően hidegebb levegőt fújt, mint az első próbálkozásnál. :-)

 
>> SzervizAlfa 156 1,9 JTDm Q4 Crosswagon // 2021-05-29

Kicseréltem az első és hátsó féktárcsákat és fékbetéteket is. A fő ok, amiért cseréltem, hogy fékezéskor, már egy pici pedál mozdulatnál is eszméletlenül elkezdett visítani a fék. Első körben megpróbáltam tisztítással és zsírozással orvosolni a problémát, de nem jártam sikerrel. Szóval jöhetett a csere. Közben még lefestettem a nyergeket és a hátsó tárcsák mögött lévő védőlemezeket is. :-)
Alfa Romeo matricákért köszönet GT kollégának! :-)

Költségeim:
- első féktárcsák: 14397,-/db
- hátsó féktárcsák: 5782,-/db
- EBC fékbetétek: 19930,-

Km óra állása: 242024km

>> SzervizAlfa 156 1,9 JTDm Q4 Crosswagon // 2021-04-29

Eléggé kopottak voltak már a gombok ezért rendeltem eBay-ről újakat. Törökországból jött és nagyon gyorsan, egy hét alatt ideért. Azonnal ki is cseréltem őket. Sokkal szebb így. :-)

 
>> SzervizAlfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2021-04-14

Meghalt az akksim. Ez most nem bírta valami sokáig, pontosan három év 4 hónapig. Nem sokat variáltam vásárláskor, a legolcsóbbat vettem, amit hirtelen találtam. Magyar :-) Arra jó lesz, hogy a sok állásban tönkremenjen, mert hát sajnos nem sokat megyek az autóval. Azt hiszem be kellene szereznem egy jóféle akksi töltőt is. Na majd karácsonyra kérek a Jézuskától. :-D
Az akksi 18500ft-ba került, de 1600-ért beszámították a régit. Kíváncsi leszek meddig bírja.

 
>> Tuning és extraAlfa 156 1,9 JTDm Q4 Crosswagon // 2021-03-23

Az autóban gyárilag nem volt BOSE rendszer, de még csak bekábelezve sem volt. Az ajtókban a gyári hangszórókat az előző tulaj lecserélte, így azok maradtak. Nem prémium minőségűek (nem is BOSE), de nekem megfelelnek. Viszont kellett egy mélyláda is, hogy teljes legyen a kép. Olyat szerettem volna, ami nincs útban, nem kell állandóan ki-, betenni, ha kiakarom használni az egész csomagtartót. Szóval elkezdtem nézegetni a gyári BOSE mélyládákat. Csongi kollégának volt egy elfekvőben és lecsaptam rá. A neheze csak ezután jött, működésre kellett bírni az erősítőt. Nem volt egyszerű, de a külföldi oldalak hosszas böngészése után sikerült. :-) Rengeteg kábel jön ki, megy be az erősítőbe: 2 db 12V, 2 db GND, 1 db remote, 8 db hangszóró bemenet és 8 db hangszóró kimenet. Sem időm, sem kedvem nem volt az egész autót bekábelezni az erősítőtől a 4 hangszóróig, meg vissza. A hangszóróknak bőven elég az a teljesítmény, amit a fejegység ad nekik. Meg én csak a mélyládát akartam működésre bírni. Így csak a 2 tápot, a 2 földet és a remote szálat kötöttem be, meg a bal hátsó hangszórótól hoztam el a kábelt az erősítőre és kötöttem a jobb első hangszóró bemenetére. Így volt hajlandó működni az erősítő és így szól a mélyláda. :-)
Viszont a mélyláda rögzítéséhez kellett vennem még egy tartókonzolt, ezt bontóból szereztem be. A gyári kárpitot ki kellett vágnom kicsit, hogy a tartókonzol elférjen és rögzíteni tudjam a mélyládát. Már csak 4db kis patentet kell szereznem, hogy a mélyláda kárpitját is tudjam rögzíteni.

 
>> SzervizAlfa 156 1,9 JTDm Q4 Crosswagon // 2021-02-13

Leengedtem a bal hátsó ablakot, de csak kb. félig ment le. Aztán vissza akartam húzni, de már meg sem moccant. Szétszedtem és a bowden "szőrösödött" ki és amiatt akadt meg. Érdi bontóból szereztem bontott emelőt motor nélkül. Most jó. :-)

 
>> SzervizAlfa 156 1,9 JTDm Q4 Crosswagon // 2021-01-21

Cserélve a következő alkatrészek:

- Vezérlés szett Gates (35000,-)
- Hosszbordás szíj készlet Gates (13380,-)
- Vízpumpa Dolz (8050,-)
- Termosztát (9404,-) - vízhőfok nem ment fel, csak 70 fokig
- Fagyálló
- Szűrőkészlet (levegő-, olaj-, gázolaj-, pollenszűrő) (7430,-) - ahogy a képen is látszik, még jó hogy ki lett cserélve a pollenszűrő is. Egyrészt elég koszos volt már, másrészt meg nem is a belevaló volt benne és szerintem csak begyűrték a helyére.
- 5L Selenia WR 5W40 (12990,-)
- Tutela ZC 75 Synt (6100,-/2L)
- Első ablaktörlő lapátok (3235,-/2db)
- EGR szelepet és hőcserélőt összekötő bontott cső (3000,-)
- Munkadíj: 45000,-
A cuccokat az AutoDoc-ról rendeltem.

Kilométer óra állása: 236000 km

 
>> Tuning és extraAlfa 156 1,9 JTDm Q4 Crosswagon // 2021-01-13

Ahogy a 155-ömben is, így a 156-ban is lecseréltem a szivargyújtót egy usb-s töltőre. Itt sem volt semmi extra a beszerelésnél. Az egész lenyitható hamutálca ki, szivargyújtó ki, usb-s töltő be, csati rá és már kész is. Az egészben annyi a szépséghiba, hogy itt is csak akkor tölt, ha legalább a helyzetjelző be van kapcsolva. De ez így teljesen megfelel nekem. Piros színűt vettem, mert az 56-ban minden pirosan világít. :-)