Tagok >> Willy >> Spider / GTV Spider 2.0 TS >> Blog
- Típus:Spider / GTV Spider 2.0 TS
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:2001
- Színe:fekete
Úgy látszik a tetőreteszelő motorban lévő műanyag fogaskerék egy típushiba az elektromos tetős Spidereknél. Szeret eltörni. De szerencsére lehet hozzá kapni, igaz nem túl olcsó egy műanyag vacakért, de állítólag ez jóval erősebb mint a gyári.


A Kaposújlaki találkozó után letámasztottam a gépet. Garázsba vele és letakartam. A biztonság kedvéért kivontam ideiglenesen a forgalomból, nehogy elcsábuljak.
Km. óra állás: 77344
Első komolyabb tétel amit rá kellett költeni. Természetesen a fantasztikus német FOSCH adta fel a szolgálatot. Sajnos viszont csak ezzel működik normálisan így nem kísérleteztünk más márkával. Viszont most érezhetően jobban megy, a fogyasztásra kíváncsi leszek mert eddig elég alacsony volt.
Km. óra állás: 75240
Néha nem nyílt ki a tető rendesen mert a villanymotor ami nyitja/zárja a hátsó fedelet már nem volt 100%-os. Szétszedtük, és a szénkefék már eléggé kopottak voltak. Vettem bele 2 új szénkefét, kollégám összerakta a villanymotort, én pedig szerelhettem vissza a kocsiba. Úgy tűnik csak ennyi volt a hiba.

Elérkezett a várva várt pillanat 2016.03.27-én. Kitakarás, indítás és már morog is.
Természetesen a kötelező évenként esedékes szervizt is letudtuk, plusz alánéztem de rohadásnak, rozsdásodásnak semmi nyoma.
Amiket kapott:
- Motul 10w60 8100 X-power olaj
- olajszűrő (Mecafilter)
- levegőszűrő (UFI)
- pollenszűrő (Gielle aktív szenes)
Km óra állás: 74270
2015.10.10.-én a Kaposújlaki találkozó után leraktam a vasat. Garázsban várja a tavaszt. A szezon mérlege 3349km. Nagyjából tudtam tartani a tervezett évi 3000-et. :)
Km. óra állás: 74249 km

Remélem itt vége az akkumulátor merülési mizériának. Az akku ami az autóban volt már a végét járta, szerencsére a Tipo akksija ami még szinte új volt jó bele, így arra nem kellett költeni. Ezen kívül be lett építve egy áramtalanító kapcsoló, így ha hosszabb ideig nem használom az autót akkor csak áramtalanítom és nem szívja le az akksit.
Már régóta tervezem, hogy kap egy polírt az autó. Kicsit felemásak az érzéseim, mert ugyan a színe sokkal szebb lett és a fényezésen az árnyékok meg minden sokkal jobban látszik, a karcok sajnos nem jöttek ki belőle rendesen. Ráadásul a mélyebbek mintha fel is erősödtek volna. De azért szép az autó, viszont többet vártam a mutatványtól.