Mutasd

>> Szerviz2021-12-28

Amikor átvettem az autót, nagyon csalódott voltam a megrendelt, de lemardt váltófülek miatt. Az első hónapokban szinte naponta bosszankodtam miatta. Aztán ahogy telt az idő, szépen lassan elengedtem a dolgot. Aztán 2 évvel később sok "véletlen" miatt újra napirendre került a dolog: egyik nap ültem Halesz mellett és nem tudtam levenni a szemem a kormányáról, vagyis arról ami mögötte volt. Másnap megláttam quash cartárs blogját, amiben részletesen leírta a beszerelés menetét. Még aznap írt RomeoOne, hogy most már legalább tudom mit kell tennem. Itt már erősen gondolkoztam, hogy lépni kéne. Néhány órával később WarbiRunner (Gyuri) küldött egy linket, ahol az Alfadebo kínált megvételre egy új, gyári váltófület. Itt jött el a pillanat, amikor azt éreztem, hogy bele kell vágnom.
Úgy voltam vele, hogy előkészítem a beszerelést mielőtt megrendelem a karokat. Rövid telefonálgatás után megkaptam Csadó Bence számát, aki készségesen válaszolt minden okos és hülye kérdésemre :D A beszerelésre és a programozásra is nagyon korrekt árat mondott. Itt már tudtam, hogy kihez fogom vinni.
Persze mire idáig eljutottam, eladták azt az egy darabot, ami volt. Itt kicsit újra elvesztettem a hitem, de megnyugtattak, hogy aggodalomra semmi ok, már úton van a következő, amit eltesznek nekem. Így is lett, 1,5 hét elteltével csörgött a telefon, hogy 3 nap múlva (12.20.) átvehetem. Egyből hívtam Bencét, hogy kedden mennék, érezte hogy olyan vagyok, mint egy izgatott kisgyertek, úgyh be is szorított aznapra.
Nagyon profin és gyorsan dolgozott, az sem zavarta, hogy mellette tátottam a számat, sőt még ahhoz is volt energiája, hogy közben meséljen arról, hogy éppen mit és miért csinál. Csak ajánlani tudom!
Magát a szerelést nem részletezném, quash blogját úgysem tudnám megközelíteni sem, főleg hogy én csak egy lelkes néző voltam, míg ő maga a kivitelező is :)

Egy hete használom,tökéletesen működik és imádom, még ránézni is élmény.
Ahogy G-MANN mondaná: "prémium, álom" :)

 
>> Egyéb2021-11-15

Ma visszakerültek a Sottozerok.

Km: 37648

Ebben a szezonban 12915 km-t mentem a nyári gumikon, összesen 24993 km van bennük.

 
>> Szerviz2021-11-13

Egyik nap kiírta az autó, hogy nincs benne elegendő olaj. Jó, semmi baj, ez csak valami tévedés lehet. Megálltam a garázsban, vártam 5 percet, megnéztem újra, a helyzet ugyanaz, szuper. A Zay utca közelében voltam, meg is nézték az autót, azt mondták, hogy csak egy kevés hiányzott belőle, ami annak függvényében, hogy közeledik az olajcsere ideje, teljesen normális (bár nincs hibakód, ők az olajszint érzékelő meghibásodására gyanakodnak) viszont nem tetszik nekik az olajszűrő állapota, nézessem meg.
Kaptam időpontot Budaörsre. Kiderült, hogy elrepedt az olajszűrő.
Garanciában cserélték a srácok a szűrőt és az olajat is, köszönet érte.

Km:37316 km

 
>> Autóápolás2021-07-12

Nem úgy kezeltem a kerámiabevonatot, ahogy azt kellett volna ( önkiszolgáló mosó törlés nélkül, nem megfelelő szereket, eszközöket használó kézi autómosó), így beleégett a vízkő, amit nem esett jól nézni, így kerestem egy megfelelő szakembert. Márton Jánosra esett a választásom ( csak ajánlani tudom, ha valaki kéri a számát, írjon nyugodtan) , aki 3 nap alatt megajándékozott egy új autóval. Polír, kerámia, bőrápolás. Nagyon elégedett vagyok vele, szerintem még soha nem volt ilyen szép! :)

 
>> Egyéb2021-07-05

Volt az autón 2 sérülés ami rettentően szúrta a szememet. Még tavaly ráborítottak egy elektromos rollert, aminek az eredménye egy elég csúnya horpadás és 2 mély karc lett, illetve egy ismeretlen tárgy ráesett az A oszlopra, ami szintén behorpadt.
Mivel nem szerettem volna, hogy fújva legyen az autó, rendeltem gyári javító festéket ( köszi Halesz a segítséget, ismét :) és elmentem Magyar Zsolthoz Budaörsre. Gyönyörű és nagyon lelkiismeretes munkát végzett zárás után még 3 órát dolgozott az autón, egy olyan "horpadáson" amit én már rég nem is láttam, szóval le a kalappal előtte, mindenkinek csak ajánlani tudom.

 
>> Szerviz2021-07-05

-Kicsit nyekeregtek már a betétek, péntekre (07.02.) kértem időpontot cserére Budaörsön, csütörtökön délután már az autó is jelezte, hogy szükségesnek érzi :)

Km: 30160

 
>> Szerviz2021-04-27

-26.500 km-nél megtörtént az újabb olajcsere,köszönet érte a CarNet Autóhoz Budaörsnek,illetve Zsoltinak és Csabának a jó
társaságért :)

-Végre felkerült az új rendszámtábla tartó keret,nagyon tetszik,ajánlom mindenkinek. Zsolti,köszönöm a segítséget.

 
>> Egyéb2021-03-22

Újra a nyári gumikon gurulunk.

Km: 24.733

Ebben a "téli" szezonban 6.555 km-t mentem. 12.655 km-nél játnak a Sottozerok.

 
>> Egyéb2020-11-04

Visszakerültek a Sottozerok, még mindig nagyon jó guminak tartom.

Km: 18.178

A nyári szettbe 10.678 km került ebben a szezonban, összesen 12.078 km-t mentek eddig.

 
>> Esemény2020-10-30

Ma 1 éve gurultunk ki a szalonból :)
Így nézünk ki ma.
Imádom