Mutasd

>> Szerviz2025-07-27

Újkora óta hallom a hangot. Finom zörgésként indult, sosem szerette a fülem, de nem csináltam felhajtást belőle. Minden évben a kötelező szervízen megemlítettem. Meg is nézték nekem mindannyiszor. Először üzemenyag szivattyú zörgésként azonosították, következő évben olajszivattyú láncot cseréltek a gyár javaslatára. A gyár kapott videót, és kiírták a cserét. Mondanom sem kell, nem az volt. Akárhol, akárhányszor mondtam, hogy lóg a wastegate, megkerülték a témát. Nézegették a wastegate összekötő rudat.. de ezen már ezerszer túl vagyok, ha az lett volna, már rég nem zörögne.
A szomszéd Tomi egyből vágta rá, hogy wastegate. A BMW szerelő Geri szintén. Több ismerősöm és jómagam is 99% biztosan azt gondoltuk, hogy wastegate hiba. Évek óta tudom, hogy vagy garanciaidőn belül eljutunk a diagnózisig, vagy lesz egy turbójavításom zsebre. Már amennyire ezt itthon meg lehet javítani. Lehetséges, de vágni, hegeszteni mindenképp kell, mert a wastegate szelep nem kiszerelhető, csak ha a kar hegesztését leköszörüljük.
Vicces módaon Aliexpressen 7000Ft a javítókészlet, szóval igazából a munka nagy vele. Perselyezni kell, majd összerakni és még a kalibráció is bonyodalmas, nagyon érzékeny a motorvezérlés a wastegate nyitás minimális eltéréseire is.
Szóval.. hogy folytassam ahol abbahagytam, Érden nagyon korrekt módon álltak a dologhoz, egy évvel a téves lánccsere után, bekérték az autót egy egész napos átvizsgálásra. Én elmondtam, hogy szerintem mi lesz a gond, és innen is köszönöm, hogy elfogadták amit mondok, tehát valóban ott kezdték a vizsgálódást.
Én nem mertem lehúzni a wastegate csatlakozóját, hogy kézzel kinyissam, és úgy meghallgassam, hogy zörög e. Féltem, hogy beírja a hibát, és nem bírom törölni.
Nos, pontosan ez történt. A szervízben megpróbálták így beazonosítani, hogy valóban a wastegate zörög e. Betárolta a hibát, és többé nem is lehet törölni.
Határon volt már, és éreztem, hogy itt az ideje ezzel kezdeni valamit, mielőtt megáll alattam az autó. Kicentiztem, 39999km-rel az órájában ottragadt Érden, vészmódban.
Megállapították a turbóhibát, a gyár engedélyezte a turbó cseréjét. Alkatrész megrendelve. A bibi csak az, hogy hiány cikk, akár hónapokat is várhatok ha nincs szerencsém.

Hogy szerencsém van e? A műszaki fülem talán megmentett attól, hogy egy szlovéniai nyaralás közepén ragadjon limp-ben az autó. Ennél jobbkor nem adhatta volna fel, pont ott a szervízben. Küzdős lesz. haza kell hoznom vészmódban, majd felvinnem amikor megjön az alkatrész. Valódi csereautó nincs, egy Fiat 500 van most nálam, de visszacserélem holnap a megkotlott Giuliára. Nyaralni nem Giuliával megyünk.
És ennél rosszabbkor sem adhatta fel, mert pár hét és irány Szlovénia. Előtte egy fontos pesti út. Utána egy út a reptérre, és egy hét múlva haza. Na ezeket biztosan nem a Giuliával oldom meg. Sőt még nem tudom hogyan.

A dolog szépsége, hogy nem sokat használom, 10e km egy évben. Most éppen szükség lett volna rá. Nyilván megoldom nélküle. De ez kérdéseket vet fel. Szükségem van nekem autóra egyáltalán? Ha nélküle is megoldom, minek? Szeretem, a legjobb autóm eddig, de zavar amikor én vagyok az autóért, és nem az autó értem.