Ma végre sor került a nyári felnik/gumik felszerelésére.
Már nagyon vártam ezt a pillanatot, mert a régi téligumik nagyon búgtak, így kíváncsi voltam, hogy az új gumival marad -e vmi a hangból, és esetleg kiderül, hogy kerékcsapágyas az autó, de szerencsére nem csak külsőre nagy a változás, de az autó teljesen megfiatalodott, végre tényleg szuper lett a vezetési élmény! 😊
Ismét volt segítségem, a fiúk is alig várták már a cserét, és szinte csak instrukciókat kellett adnom, a melót ők csinálták. Talán legközelebb már egyedül is menni fog nekik. Ja, és a legkisebb is segített, aki épp ma 1 éve (pont Anyák-napján) lett családtag 🥰
Újak a gumik, a felnikupakok és gyönyörűek a felújított felnik, nagyon szép lett az autó.
(a képeken még magas az autó, de egy pár kör után visszaült a rendes magasságra, teljesen jó lesz így, nem fogom leültetni)



Még februárban jártam Pakson, bár akkor nem írtam róla, mert nem tettem fel rögtön az autóra Mark22 Sportwagonjának a kerekeit.
Eredetileg egy garnitúra új gumit szerettem volna venni, de régóta fájt a fogam egy második felnigarniturára is. Végül kompromisszumos megoldás lett belőle: használt Uniroyal Rainexpert gumikkal szerelt Teledial felniket vettem.
A nyárigumira váltás ideje pedig most vasárnap jött el. A látvány nem változott, mert ugyanilyen felniken van a téli garnitúra is. Egyelőre vezethetőségben se láttam nagy különbséget. Zajban sajnos igen, ezek az Uniroyalok elég hangosak. Ezt a nyarat azért kihúzom velük, jövő tavasszal pedig új gumikat veszek.
Kilométeróra állása: 133 053
Sajnos nem készült el holnapra a kerék. Még egy hét téligumin. Komoly. Mondjuk ma is az oroszlánnal voltam.
Mivel a gyári TI felnikre szereltettem a téligumi garnitúrát muszáj volt venni nyárit. Igazából 16 vagy 17 colosat szerettem volna, de most csak 15-ösökre volt keret. Szerencsére olcsón tudtam venni 4 db 145 QV felnit amire felkerültek a nyári gumik. Sajnos kettőt görgőzni kellett mert nem voltak 100%-osak.
Ismét felkerültek a nyárigumik, újra durván látványos az autóm :)
A felniket a Larivánál rakattam rendbe, mind a négy keréken peremjavítás volt. (lecsiszolták, feltöltötték, fényezték) Kettőt egy kicsit görgőztetni is kellett.
A téligumik most a megszokottnál kicsit később kerültek le, ezen a télen 6.175 km-t futottak. Vicces, gyakorlatilag pont annyit, mint tavaly, mindössze 98 kilométerrel többet :)