Blog >> akksi

Épp nyaralni indultunk. Levittük a csomagokat a ház elé, én meg gondoltam közelebb állok, hogy könnyebb legyen bepakolni. Indítózok. Semmi. Telefon Olmann Zsoltnak, hogy most mi lehet. Tuti, hogy az akksi - mondta. Így hát egy barátom bebikázott és Zsolték már az új Bosch S4-es akksival vártak.

>> EgyébSeriff // Alfa GT 1.9 JTD MJet 16V // 2014-11-30

... amivel a kocsi a hideg napok beköszöntével előállt. Egy új akksi után kiáltott és kapott is rögtön egy Banner Power Bull 72Ah-ás új akksit, reméljük sokáig nem lesz gond vele.

Egy hét állás után (hétközben cégessel járok, szombaton akartam egy karikát menni Vele) nem szeretett volna beindulni, ezért döntöttem az új akkumulátor vétele mellett. Remélem nem valami huncut áramförrás szívta le az előzőt, ami egy 64Ah-ás, általam nem ismert márkájú gondozásmentes akksi volt. Majd ráméretek a rendszerre...

Ki is cseréltem rögtön :)

UI: A kocsi remekül hasít, nagyon élvezetes Vele menni, szeretem.

Reggel úgy indultak a dolgok, hogy sehogy. Még forgatni sem akart, kész, behalt az akksi.
Már tavaly télen vacakolt, de amint megjött a jó idő, egyből megjavult.
Na, elis mentem, vettem egy új akksit, hazaérve rögtön bele is cuppantottam. Ekkor kezdődtek a "gondok" :-/
Az össz megtett km-er heleyett csak ezt mutatja: ------
Nemis foglalkoztam vele, gondoltam majd visszajön...persze nem így történt. Utánnajártam erre, arra. Itt amoren is feltettem a kérdést, de választ nem kaptam :(
Végül unokatestvérem világosított fel, hogy ezt bizony másik órával fogjuk tudni orvosolni. Másik órának pedig okvetlen fedélzeti számítógépest szerezzek, mert azokbol már kiirtották ezt a típushibát.
Találtam is, meg is rendeltem és ma meg is érkezett. Egyenlőre nem kerül beépítésre idő és pénzszűke miatt, de tavasszal ezzel kezdődik a szezon...

>> SzervizG-Burt // Alfa 145 1.6 boxer "TÖRPI" // 2012-12-04

Azalatt a cirka három hónap alatt, amíg nem volt nálam az autó, kicsit felgyűltek rajta azok a dolgok, amiket rendbe kell tenni. Sajnos vannak olyan emberek, akik telibe szarják az autó apró nyűgjeit, csak hajtani tudják, de ha már minimálisan is törődni kell vele, akkor az már nem tudják és nem is akarják megcsinálni.
Szerintem ennek az autónak lelke van, akiket nem szeret, azokat megpróbálja kinyírni. Így történt ez "nagyonkorrekt" kisbarátommal is. Kb egy hónapja eldurrant az egyik fém fékcső. Persze én lettem riasztva. A cső ki lett cserélve, csak a bh nyereg légtelenítője tört le. Került rá egy jó féknyereg, amit szintén felújítottam: kapott fasza dugattyút és porvédőket, ezek nálam voltak itthon. (Egy darab "kösz" sem hangzott el érte. Nemhogy a nyereg felújításáért, de még azért se, hogy ránéztem az autóra. Sajnos vannak ilyen "barátok". Elvárják, hogy legyél korrekt, azonnal ugorj, ha kell valami, de ha bajod van, akkor le vagy szarva.) Szarul lett légtelenítve, ezt szombaton sikerült orvosolni, most megint csodálatos a fék.
Tegnap előtt lemerült az akksi is. Szerencsére volt egy másik, 62AH-s Banner, ez került bele. Gyönyörűen indít.
Ezenkívül Salat kollégával csereberéltünk egy piros (ok, proteo, de jobban áll mint a szürke) hűtőrácsot:)
A következő felvonás remélhetőleg hétfőn lesz: olaj, olajszűrő, levegőszűrő, fagyálló csere lesz a program.
Az akksiért, fék légtelenítésért és mert megint kisegített HATALMAS KÖSZÖNET Zé.-nek!

>> SzervizDiny // Alfa 156 1.9 JTD Executive // 2012-01-06

Szilveszterkor Liával elugrottunk Zakopane-ba. Oda-vissza nagyjából 700 km-t tettünk meg szerpentinen, autóúton, közúton, és silány minőségű mellékutcákban.

Lia gyönyörűen ment, semmi baja nem volt. A fogyasztás lenyűgöző, 6 liter alatti volt visszafelé például!
Aztán hazafelé már majdnem otthon voltunk, még beugrottunk Szigethalomra. Ott kezdtem hallani valami eddig ismeretlen hangot a motor felől, amolyan elektromotor hangot, ami nagyobb gáznál felpörgött. Nem tudtam, mi lehet.

Aztán másnap reggel már nem tudtam kinyitni az autót. Gyenge riasztó-kikapcsolós hang után a központi zár nem nyílt ki és a kulccsal se tudtam kinyitni.

Szerencsére emlékeztem, hogy a múltkor hogy jutottam be. Kb fél óra alatt feltörtem az autót, majd bebikáztuk. Kinyílt, félretoltam az útból. Kb 2 percig járt a motor, majd az ablaktörlőt beindítottam. egyből leállt.
Bemérték az akksit, feszültség kb 5,7 V volt. Cellazárlatra gyanakodtak, ami jó, mert még épphogy garanciás.
Viszont kellett egy új akksit venni.

BOSCH S3

Az új akksival elmentem egy szervízbe, ahol a generátort megvizsgálták. Kuka.. A kép összeállt. Generátort kellett cserélni.

Mégn este elhoztam Liát, újra tökéletesen megy, új akksival, új generátorral.

>> EgyébH@nß // Alfa 145 TS // 2011-12-15

Akksi csere esőben jó móka :)
Régi Freedom 56Ah 480EN már nagyon a végét járta (nullázta a napi km állást) úgyh cseréltem 1 Banner 64Ah 510EN-re.

>> EgyébBalku166 // Alfa 166 3.0 v6 24v Sportronic // 2010-04-27

A 90.000 km-nél sikerült lecserélnem a régi 6 éves akksit,egy új 100 Ah bikára.

>> SzervizÁkimáki // Alfa 146 1.6 Ts SE // 2008-12-10

Már rég vezettem fel ide az infókat.
Egy szép, ámde hűvös téli reggelen nem indult az autó. Vajon mi is történhetett?Meghalt az akksi.De egy olasz gyártmánnyal rögvest pótoltam, úgyhogy azóta minden rendben.

>> SzervizHalesz // Alfa GT 1,9 mJTD // 2008-10-15

Az akksim már négy éves volt, így tulajdonképpen semmi meglepő nincs abban, hogy a hifim hosszas próbálgatása után már nem tudtam gyorsulni indulni Kaposújlakon :)

Szerencsére sok alfás segítőm volt, és miután hiába toltuk, hiába próbáltuk bebikázni, a tescoba kellett menni új akksiért. Csöri mester a helyszínen kicserélte - amit ezúton is köszönök - és aztán már lehetett is gyorsulni :)

>> Szervizfobakter // Alfa 164 Super 2.0 V6 Turbo // 2008-07-21

Nem úsztam meg, új akksit kellett venni. Viszont levásárolhattam az elnézett szíjfeszítő árát, ígymár csak egy ezrest kellett hozzátenni.