600 lóerőre húzta a Novitec a 8C-t

2011-05-04  Tedi
Nem meglepő módon a német Novitec a 8C-hez is hozzányúlt, a Spidert 600 lóerőre húzták, ezzel ez lett minden idők leggyorsabb utcai Alfája.
Hírek >> 2011  

A teljesítmény fokozását egy kompresszor segítségével érték el a németek, így az alapjáraton is 450 lóerős, elég jól húzható motort 600 lóerőssé varázsolták, amihez 588 Nm nyomaték párosul.

Mindez a menetteljesítményekben is megmutatkozik, a 8C Spider 305 kilométeres végsebességet ér el, a százas sprint pedig 3,9 másodpercbe telik. A Novitec ezzel minden idők leggyorsabb utcai Alfáját alkotta meg.

A formavilághoz ezúttal nem nyúltak a mérnökök, még csak plusz küszöbtoldatok, vagy spoilerek sem jelentek meg, bár hiábavaló próbálkozás lenne a 8C formáját dögösebbé tenni. Így aztán maradtak a felnik, mint optikai tuningelemek, amikből viszont úthenger méretűeket kínálnak.

Előre 21, hátulra 22 collos felniket tettek, amiken 255/30-as, illetve 315/25-ös gumik feszülnek. Természetesen rendelhető állítható csillapítású futómű is, valamint sport kipufogórendszer. Nem mintha a 8C amúgy visszafogott volna, üvöltő hangját kilométerekről hallani lehet.

Írta:
Tedi
Kapcsolódó topic:
Alfa tuning

Az utolsó 3 hozzászólás:

Zolibácsi2025-05-21 21:34:29 // 26043
Sziasztok,
Kicsit szenvedek a Mito QV programjával. Valószínűleg már régen írták. De ez nem volt egyértelmű számomra eddig. Most kértem szerelőmet hogy tegyenek rá egy emelt teljesítményű programot, nekik ilyen standard chippes kapcsolatuk van. Rárakták, de nem hozott nagy változást teljesítményben, szinte semmit, talán középtartományban volt erősebb kicsivel viszont a tiltás 6500 helyett 6200 lett. Szóval vissza raktuk az előzőt, (vagy összefűzték, jelentsen ez bármit is)
De nem vagyok vele megelégedve.
Jártas valaki ezzel az ECM titanium programmal vagy bármilyen hasonló modder programmal amivel végig tudnám nyálazni a beállításokat?
Meg persze össze nézném a 2 program különbségeit.
Illetve van valami megbízható hely ahonnan le tudom tölteni?
GT Ɨ|ѯ2025-01-08 18:53:16 // 26042
GT Ɨ|ѯ2024-06-05 19:26:57 // 26041