Hibrid motor, távvezérlés és önvezető funkció a GTV-ben

2018-10-25  Tedi
Hibrid technológia, önvezetés és távvezérlés is kerül majd a 2020-ban érkező új GTV-be, az összteljesítmény 600 lóerő lehet.
Hírek >> 2018  

Ahogy közeledik az új GTV bemutatásának - egyelőre még távoli - dátuma, egyre több részlet derül ki a jövőbeli autóról. Ha annak csak a fele lesz igaz, amit itt most leírunk olasz forrásainkra hivatkozva, akkor már örülni fogunk.

Azt eddig is tudni lehetett, hiszen a bejelentéskor a prezentációban is elhangzott, hogy a GTV-ben plug-in hibrid, vagy konnektorról tölthető hibrid meghajtást kap majd, az összesített teljesítmény 600 lóerő lehet, ezzel átveszi majd a QV-tól a legerősebb szériagyártású Alfa Romeo címét.

A legfrissebb pletykák szerint azonban nem csak a 600 lóerős motor lesz nagy dobás az autóban. A modern kor követelményeinek megfelelően a GTV-ben 3-as szintű önvezető funkciók lesznek, tehát a jármű maga nem lesz majd képes vezető beavatkozása nélkül vezetni önmagát, azonban a kormányzást, illetve a gáz- és fékpedál irányítását már képes lesz ellátni.

Ami ennél is érdekesebb, az a távvezérlésű funkció. Úgy tudni, hogy az új GTV-t telefonról is lehet majd nyitni, illetve zárni, sőt, a motor indítását is meg lehet majd oldani, veszélyhelyzet esetén pánikgombként is szolgál majd a mobilunk, emellett lopás esetén nyomon lehet majd követni az autónkat egy erre szolgáló alkalmazásban.

Természetesen az Apple CarPlay és Android Auto telefontükrözés is helyet kap a Uconnect rendszerben, amelybe egy internetes böngésző is kerülhet, mivel egy modul segítségével az autó az internetre is tud majd csatlakozni.

A műszaki tartalomról ezúttal nem került ki semmi, de meg lennénk lepve, ha nem a Giorgio nevű platformra építenék fel az autót, gyakorlatilag a Giulia és a Stelvio műszaki alapjaira. Ez persze magával hozza az összkerékmeghajtást, az 50/50 százalékos súlyeloszlást, illetve a 600 lóerős csúcsmotor alatt a már meglévő 2 literes benzines és 2.2 literes dízelmotorokat is.

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Tedi