Az Alfa Romeo visszatér az F1-be!

2017-11-29  Tedi
Több mint harminc év után Alfa Romeo Sauber Team névvel és friss Ferrari motorokkal az Alfa Romeo visszatér a Forma 1-be. A szerdai bejelentés után szombaton már az autót is megmutatták.
Hírek >> 2017  

Nagyon régóta pletykáltk róla, régóta vártunk rá, és végül egy havazós szerda délelőtt érkezett a hír: az Alfa Romeo hivatalosan is bejelentette, hogy 32 évvel legutóbbi kivonulása után a Ferrari farvízén visszatér a királykategóriába.

Az FCA közlése szerint a Sauberrel egy több éves megállapodást kötöttek, amelynek értelmében Alfa Romeo Sauber F1 Teamként az Alfa névadó szponzora lesz az istállónak, emellett stratégiai, marketing és technikai téren is együttműködnek a 2018-as szezontól, a motorokat pedig a Ferraritól kapják. Az Alfa és a Sauber a fejlesztések terén is együttműködik, a csapat elérhetővé teszi a tudásközpontját az Alfa Romeo mérnökei számára.


A karosszéria változásai miatt a festés kicsit még változhat, de a stílus ez marad.

A versenyautón természetesen az Alfa Romeo színei és jelvénye is fent lesz. A két pilóta: Charles Leclerc és Marcus Ericsson.

A bejelentés után nem sokat vártak az autó leleplezésével sem: szombaton már sajtótájékoztatón mutatták be Alfa Romeo Sauber versenyautóját és pilótáit. Az eseményt az aresei Alfa Romeo Múzeumban tartották. A leleplezéssel minden más csapatot beelőztek: az Alfa az első 2018-as festés, amit bemutattak. A versenyautó piros-fehér színű, a piros pedig az a competizione rosso fényezés, ami például a 4C-kről is ismerünk. Az autón 7 darab Alfa Romeo logót találunk, viszont a négylevelű lóherét hiányoljuk...

Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler Automobiles vezérigazgatója arról beszélt, hogy bezárult a kör az Alfa Romeo felélesztésével kapcsolatban, az F1-be való visszatérés is ezt célozza. Mint mondta, a Giulia és a Stelvio fejlesztése után következett ez a lépés, hiszen mindkét modell egy halom elismerést gyűjtött már be. Legutóbb a Giulia lett a Motor Trend magazin szerint az év autója az Egyesült Államokban.

Ismertetése szerint az Alfa Romeo megosztja a költségeket a Sauberrel, és segíteni fognak a tapasztalatgyűjtésben a Ferrarinak. Kiemelte, hogy versenyautójukban ugyanaz a motor lesz amit a Ferrari kap. Egyelőre nincs szó arról, hogy az Alfa saját motort építene, és arról sem, hogy felvásárolná a Saubert. 

Sergio Marchionne kiemelt azt is, hogy komolyan elkötelezettek az Alfával az F1 mellett,és szerinte versenyképesek lesznek.

A versenyautó festéséről azt mondta, hogy minimálisan még változhat, ahogy az autó karosszériája is, de a stílus ez marad. 

Megjegyezte, még nem tudja, hogy az Alfa Romeo logó rajta marad-e a Ferrarikon ezek után. Attól függ, mennyit fizet az Alfa - tette hozzá nevetve.

Chase Carey, a Forma-1 elnöke arról beszélt, hogy az Alfa Romeónak különleges helye van a Forma-1 történetében, egy ikonikus márkáról van szó. Az Alfa Romeo visszatérése újabb lökést és új energiákat adhat az F1-nek.

Sergio Marchionne régóta dédelgetett álma volt ez, na nem azért, mert olyan nagy Forma 1 rajongó lenne, de tudja, amit mindenki tud: a Ferrarinak szüksége van egy fiókcsapatra, ahol egyrészt a saját pilótáit tudja nevelni, másrészt pedig több autó több tapasztalatot jelent. Arról nem is beszélve, hogy Marchionnénak nem titkolt célja a Fiat Chrysler többi márkájának felfuttatása is, élünkön az Alfa Romeóval, ha már eurómilliárdokat beleöltek.

A Forma 1-nél nagyobb reklám pedig nem kell. Akkor sem, hogy futamgyőzelmet nyilván nem várhatunk a csapattól, ahogy a Toro Rossótól sem a Red Bull ellen.

Örülhet a Sauber is, mert az egykor szebb napokat is látott svájci istálló ezzel anyagilag bebiztosította magát, és az idei 5 pontnál - amellyel magabiztosan lettek tökutolsók - biztosan jobb évet zárnak majd már csak a friss technika miatt is. Válhetően még annál is jobbat, mint amit az Alfa Romeo utolsó teljes évében, 1985-ben elért. Akkor egyetlen pontot sem szereztek és több versenyen estek ki, mint amennyit befejeztek. legjobb eredményük három kilencedik hely volt.

De ássunk kicsit mélyebbre az Alfa Romeo F1-es történetében. Azt minden Alfásnak kötelező tudnia, hogy az első két F1-es szezont az Alfa Romeo nyerte 1950-ben és 1951-ben, előbb Giuseppe "Nino" Farinával, majd Juan Manuel Fangioval. Ez után kiszálltak, majd 1979-ben tértek vissza konstruktőrként és 1985-ig maradtak, de ebben a korszakban nem sok babér termett az Alfának: két második és két harmadik helyet tudtak felmutatni, legjobb helyezésük éves összevetésben a hatodik pozíció volt 1983-ban. De szinte minden évben több versenyen estek ki, mint ahányat befejeztek.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az Alfa Romeo motorszállítóként is részt vett a száguldó cirkuszban, a Brabhamnek szállított motorokat, amellyel Niki Lauda Svédországban és Olaszországban is győzedelmeskedni tudott. Ez az modell volt a híres, ventilátoros típus, a BT46B.

 

Írta:
Tedi
Kapcsolódó topic:
Forma-1

Az utolsó 3 hozzászólás:

Zsolt1552024-04-18 10:03:15 // 114577
👍👍👍👍👍
Kazes☻2024-04-18 08:52:31 // 114576
Az nem lenne rossz... V6, vagy akár V8... de az azért már biztos nem lesz. Marad a múzeum. 😕
Kazes☻2024-04-18 08:48:52 // 114575
Erről eddig még nem is olvastam, de akkor ez egyelőre ok. 🙂