Nem is volt értelme erőlködnie, így értékes pontokat hozott a csapatnak, és megint a Ferrari vezet. ;)) Okosan csinálta.
De! Mondhatnánk azt is, hogy 3 próbálkozást megeresztett, aztán sajnos teljesen összezuhant lelkileg, és feladta. :DDD
Grando2008-10-12 15:03:13 // 53533
Satti2008-10-12 14:52:54 // 53532
Bepróbálkozott többször is, pont 3-szor egymás után, de sztem utána volt az, amit már írtam, inkább ment a biztos 3. helyre, a gumi is kezdett fogyni, meg az autó is sérült volt kicsit, viszont, most, hogy újra nézem a futamot, Massa óriási balfaszságot csinált, le is csúszott az ívről, alig tudta bevenni azt a kanyart, utána mind a 4 kerékkel a rázőkövön kívűl, át a fűvön tolta ki Hamiltont, ez nagy felelőtlenség volt. Most, hogy ismét láttam, Hamilton sem volt különb, amikor elkezdett füstőlve fékezni, már tolta is ki Kimit, meg vitt magával még vagy 6-8 másik versenyzőt, jogos volt az a bünti is, ez a két faszfej kommentátor, meg még ott értetlenkednek pfff........
Grando2008-10-12 14:51:23 // 53531
Bordély a rázókövön akarta levágni a kanyart, hogy előzzön? Mert a kép csak ezt bizonyítja, azt nem, hogy mikor mentek össze. ;)))
Belga2008-10-12 14:47:19 // 53530
Kinek mi jár. :o)

Belga2008-10-12 14:45:02 // 53529
Burdé a rázón, Massa Burdénak...

Belga2008-10-12 14:43:49 // 53528
Jól működött a nyalókás. Maradjon is, nem azon a 3 tizeden múlik a siker.

Belga2008-10-12 14:42:44 // 53527
Milyen hobbit lába van a kockafejűnek. :o)

Belga2008-10-12 14:41:15 // 53526
Tényleg kár. Úgyhogy hajrá Kubica, semmi sem lehetetlen. :o)
Belga2008-10-12 14:40:16 // 53525
Kiült az értelem a lányok arcára...

Xixo2008-10-12 14:33:07 // 53524
Massa legalább nem megy a falnak az éles helyzetekben!! :)))
Jól van, nem bántom Rajt, szép volt tőle ez a harmadik hely is, a sok nullpontos verseny után. Kár, hogy így nem lesz belőle ismét VB...
Jól van, nem bántom Rajt, szép volt tőle ez a harmadik hely is, a sok nullpontos verseny után. Kár, hogy így nem lesz belőle ismét VB...
Xixo2008-10-12 14:27:25 // 53523
És sajnos még így is jobb, mint Raj idén. Ilyen pocsék teljesítményre meg nem lehet alapozni...
Amit meg a futam előtt mondtál, hogy Kimi milyen tökös, mert sosem elégszik meg a helyezéssel..... most sem volt annyira igaz.....
Egyszer bepróbálta kubit, nem ment, aztán fel is adta. Örülhetünk, hogy pikkké nem tolta le.
Úgy fest Raj hiába kap már gyors autót, már azzal se tud úgy menni, mint régen... :((

Sanyi2008-10-12 14:26:42 // 53522
Eddig sajna semmi különbség...
:-)
:-)
Xixo2008-10-12 14:21:46 // 53521
Nem normális, de ez nem újdonság.
A futam előtt megint kritizálta az egész mezőny a talpó "stílusát". Persze leszarta...
A futam előtt megint kritizálta az egész mezőny a talpó "stílusát". Persze leszarta...
Xixo2008-10-12 14:18:36 // 53520
Ha Massáé meg hemié korrekt volt, akkor ez is. Legalább következetesek voltak a futamon!!!
Satti2008-10-12 12:42:48 // 53518
Nemsokára kezdődik a 2. futam, majd meglátjuk, ott mi lesz! :-)))
HátvédRomeo2008-10-12 12:26:41 // 53517
Utolsó 16 körön elaludtam. Hemi legalább nem szerztt pontot.
Vlójában én Massát nem büntettem volna meg. És nem elfogultságból. Hemi kényszerítete ki ezt is.
A Teniszbe se kap senki büntetést a kikénszertett hibáér. F@szt tolakodik, mikor látszik, hogy egy bicikli se férne el. Ő azért előzni akar. Úgy vezet, mint én az NFS játékban.
Most meg mgen csodálkozik, hogy miért büntették meg. Normális ez a Fazon??

Satti2008-10-12 12:05:16 // 53516
Mindenesetre ezért Bourdais-t nem kellett volna megbűntetni, nem volt egyértelmű a helyzet.
Belga2008-10-12 12:00:26 // 53515
Sztem nem, de vissza kellene nézni, mert félálomban az ember nem éber. :o)
Séb nyilatkozata:
"For me it's very clear. Yes, I exit the pits, yes I'm supposed to be careful and I was," he said. "I stayed inside and I didn't push him out, I didn't overshoot the corner.
"I did everything I could not to run into him and he just squeezed and turned and behaved like I didn't exist, like I wasn't there. What am I supposed to do?
Tehát:
Szerintem ez tiszta helyzet volt. Igen, én jöttem ki a boxból és igen, óvatosabbnak kell lennem, de az is voltam. A belső íven maradtam és nem szorítottam ki, nem mértem el a kanyart. Mindent megtettem, hogy ne menjenk neki, de ő rámhúzott és úgy viselkedett és kanyarodott, mintha én ott sem lennék. Mit kellett volna tegyek?
Persze megítélés kérdése....

Iniezione2008-10-12 11:45:20 // 53514
Erről van szó!használható vas kell és akkor verhetetlen,nem véletlenül hosszabbítottak vele!A banánzabáló meg hozta a paraszt formáját,egy igazi szar alak,az fi szégyene,sztem ilyen gerinctelen féreg nem ült még F1-es autóba!!!
Satti2008-10-12 11:19:07 // 53513
Mit is mondhatnék.....?
Annak örülök, hogy Kimi dobogón végzett, annak is örülök, hogy jól ment, jobb lett volna a 2. hely, de sztem a korábbi futamokon okulva, a végén már inkább nem erőltette, nehogy baj legyen, kellettek a pontok a csapatnak, még azt sem tartom kizártnak, hogy szóltak neki a rádión, hogy inkább hagyja, kell a biztos 3. hely, még a futam közben nem lehetett tudni, Massa hoz-e pontot.
Hamilton a szokásához híven köcsög volt, ismét majdnem elrontotta Kimi futamát a barom, nem is értem, mi a francot képzelt, ott nem lehetett volna sehogyan beférni, gondolom baszta a csőrét, hogy Kimi símán lerajtolta, teljesen jogos volt a büntetés, megérdemelte, mint ahogyan Massa is, mert ekkora marhaságot nem szabadott volna csinálni, főleg még a futam elején, látszott, hogy Hamilton símán lenyomja, ennek egyszerűen nem volt semmi értelme, most is az volt, amit már korábban is beszéltünk, Massa nem nagyon bírja a kiélezett helyzetben a nyomást, mint ahogyan Hamilton sem, baromságokat csinálnak.
Viszont jó ez így, legalább izgalmas maradt a VB a maradék két futamra.:-)

tipoatti2008-10-12 10:59:07 // 53512
Gondoltam, mozgalmat indítok itt... :)
Grando2008-10-12 10:35:01 // 53511
Akkor az 2 pont. Faxa! :)))
Miért nem korrekt? Mögötte volt, és kilökte Massát. Egy boxutcaáthajtás vagy 25 mp. ;))
Miért nem korrekt? Mögötte volt, és kilökte Massát. Egy boxutcaáthajtás vagy 25 mp. ;))
Belga2008-10-12 10:15:28 // 53510
Na ez viszont nem korrekt sztem:
Burdé 25mp-es büntit kapott, igy Maszat 7.
Burdé 25mp-es büntit kapott, igy Maszat 7.
Belga2008-10-12 10:13:44 // 53509
Mi vagy te, visszhang? :))
Belga2008-10-12 10:03:40 // 53508
Mondjuk az eredeti nyilatkozat ez:
"We both got the same penalty, but I didn't hit anyone and he did," he said. "I guess that's just the name of the game."
Nem érti miért kapta ugyanazt a büntetést, mint Massa ugyanis ő nem ment neki senkinek sem az első kanyarban.
Na ja, csak a fél mezőnynek egyenesen kellett menni miatta... agyas.

Sanyi2008-10-12 09:29:40 // 53506
:-D
Ez hülye. Legalább gondolkodna mielőtt mondd vmit. :-D
Ez hülye. Legalább gondolkodna mielőtt mondd vmit. :-D
Speed2008-10-12 09:25:02 // 53505
Na, tényleg cső mindenkinek. :)
Speed2008-10-12 09:24:07 // 53504
Visza kellett jönöm.
nyamilton:
"A rajtom rosszul sikerült, beragadtam Kimi mögött. A kerekek blokkoltak, így nem tehettem semmit. Nem értem, hogy miért kaptam a büntetést."
Könyörgöm szóljanak már neki, hogy nincs ABS a gépen, és ha paldlófékez, akkor a kerekek blokkolnak. Ez egy paraszt.

Sanyi2008-10-12 09:11:31 // 53503
A két sza"g"komenntátor megint bemutatkozott kritikán aluli volt a közvetítés színvonala. Folyamatosan félrebeszéltek...
Sanyi2008-10-12 09:06:14 // 53502
Megint egy felejthető futamon vagyunk túl. Kimi a szokottnál jobban ment, mondjuk Kubica még bőven fogható lett volna. Massa meg a faxsága után a legtöbbet hozta ki ebből az elcseszett futamból.
Ebben a mezőnyben most sztem Alonso az aki még begyűjthet 1-2 Vb-t.
Többiekben egyre kevésbé van meg ez a győzni akarás(vagy inkább túl sok van belőle némelyeknél). Megérett a nagyfejű "barátunk".
Ebben a mezőnyben most sztem Alonso az aki még begyűjthet 1-2 Vb-t.
Többiekben egyre kevésbé van meg ez a győzni akarás(vagy inkább túl sok van belőle némelyeknél). Megérett a nagyfejű "barátunk".
BMW forever!!!!!!!!2008-10-12 09:02:00 // 53501
szeva!
Speed2008-10-12 09:01:40 // 53500
További kellemes napot. Megyek aludni. Jó éjnapot.
BMW forever!!!!!!!!2008-10-12 09:00:32 // 53499
hogy tudja,jönnek az egyenesben,de ez nem kék zászló!!!!!!!ez csak figyelmeztet hogy nem üres pályára jöösz vissza!!!
Sanyi2008-10-12 08:58:55 // 53498
Akkor mi a faxért villog a kék pilács annak a madárnak aki jön ki a boxból?? Csak azért mert jól néz ki?
Tom122008-10-12 08:58:34 // 53497
Nincs kizárva... :-))
Na, megyek reggelizni, meg a laptop is kezd lemerulni, további kellemes napot mindenkinek! :-)
Na, megyek reggelizni, meg a laptop is kezd lemerulni, további kellemes napot mindenkinek! :-)
Speed2008-10-12 08:58:19 // 53496
Hát.. Ez itt nem sokat számít. a végén adják össze.
BMW forever!!!!!!!!2008-10-12 08:57:32 // 53495
itt senkinek nincs elsőbbsége,a teljes pálya szélessége használható versenyzésre,ez nem cumizó verseny:-D
Speed2008-10-12 08:57:20 // 53494
Most olvasom, hogy megsérűlt Kimi kocsija a rajtnál. és utána nem olyan volt mint kellett volna.
"Sokat veszítettem, muszáj volt elmennem egyenesen. Sérült az autó is és a többiek mögé kerültem. Néhányukat sikerült lehagynom, a bokszkiállást megelőzően Kubica mögött voltam, és mögé is sikerült visszajönnöm. Sokat veszítettem az elején, az autó nem volt utána ugyanolyan. Azt hiszem, Kovalainen jött nekem. Nem éreztem kényelmesen magam. Az autó ugyan gyors volt, valami azonban hiányzott. Nem tudtunk elég gyorsak lenni ahhoz, hogy utolérjük az előttünk lévőket."
Így még jobbnak tűnik a harmadik hely.

Sanyi2008-10-12 08:56:44 // 53493
Jah meg 4-5db 0-ás futammal nem lehet vb senki. Nem 70-80as éveket írunk....
Sanyi2008-10-12 08:55:20 // 53492
Jah Burdénak.....
Még vonalon belül volt mikor massa mellé ért, sztem ilyenkor annak van elsőbbsége aki a pályán közlekedik.
Még vonalon belül volt mikor massa mellé ért, sztem ilyenkor annak van elsőbbsége aki a pályán közlekedik.
BMW forever!!!!!!!!2008-10-12 08:55:09 // 53491
lesz ez még rosszabb is:-DD
Tom122008-10-12 08:54:29 // 53490
Csak, hát Massa ált jobban "pontugyileg"...
Speed2008-10-12 08:48:16 // 53489
De Massa helyett:)
Speed2008-10-12 08:47:37 // 53488
Ezért nem értem a Ferkát, mint csapatot. Lehetett volna VB. Akárki akármit mond, szerintem rá kellett volna építeni. Massa egy jól fésűlt urigyereknek tűnik, aki beszarik ha felelőséget kell vállalni. És még pösze is.
Tom122008-10-12 08:46:27 // 53487
Valami elindult... /?/ :-)
tipoatti2008-10-12 08:45:07 // 53486
Alonsot a Ferrariba!!! :)
Tom122008-10-12 08:43:39 // 53485
...és megint csak ott vagyunk, hogy MS azért volt "profi", mert, ha kellett, "ott tudott lenni", Hami jó pilóta, de fogadni lehet rá, hogy a "kello pillanatban" elveszti a fejét - akárcsak Massa... A jelenlegi /él/mezonybol talán csak Kimi, Alonso és Kubica, akikben tobbé kevésbé meg lehet bízni "meleg helyzetekben".
Speed2008-10-12 08:42:39 // 53484
És volt pofája nyilatkozni: "A rajt fontos lesz, és nem szeretnék semmi incidensnek a részese lenni. A győzelemért harcolok majd, de a buta hibákat elkerülöm."
Anyád! Szerencs hogy Kimi nem sérűlt meg. Mármint a kocsija.
De Massa sem volt éppen fair. Megint megmutatták, miért is "rajonganak" értük oly sokan. Ja ezt a rajt utáni dolgot Massa is eljátszotta Kimivel tavaly.
Aki teheti nézze meg nyamilton utolsó GP2-es futamát. Ha ő nem agreszív, akkor ki? Akkor már tudtam hogy kinek nem fogok szúrkolni.

Online tag
0
Vendég0
1227
Fórum
Friss topicok
- Zenebutik
- Giulia
- 159
- A Stellantis menedzsmen...
- Adok-veszek
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Forma-1
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Alkatrészek, kedvezmény...
- 156
Tagok
Új tagjaink
- FBPeter
- boxerzsolti
- JanSzaZsu99
- Beni159
- PateszBoiii
- UrbanSanyi
- Karina24
- benassy
- Roberto81
- frksferi_GT