Blog >> selénia
Végre nem kellett hajnalok hajnalán felkelni(hanem fél nyockor),lévén 15 kilóméterre az Ábeltől :)
Jó időben ott voltunk hát.Idén változott a felállás,mivel testvérem külön szekciót képezett,ezért A kedves vezetett,én meg a szokásos navigátori poziciót vállaltam fel.
Na,meg jegyzeteltem is,ami nem volt ínyemre.Igyekeztünk minél hamarabb elindulni,előre tudván,hogy nem vesszük sietősre a figurát.
10.40.-kor sikerült elrajtolni a már ismerős útvonalon az első megálló szokásosan a Selénia állomás.Ismét megleptek,most azzal,hogy egy pontot levontak a biztonsági öv be nem csatolásáért.Erről az apróságról megfeledkeztem.Ezenkívül volt jogsi,forgalmi és olaj ellenőrzés.Ezekkel nem volt gond,Annál több a Selénia tesztlappal.Már hagyományosan tippelgettünk a legtöbb kérdésre.
A következő feladat egyszerű volt,szinte már ujjgyakorlat:egy templomot kellett megtalálni és kiolvasni a rajta levő táblát.Ezután viszont Lánycsókra kellett betalálni,ami másodszorra sikerült csak.Itt egy emlékművet kellett keresni,ami nem volt probléma.Ezek után belecsúsztunk az M6-os építkezésbe,ami tovább lassított a tempón.Mohácsra érkeztünk ezután,ahol két feladat is volt:Szent Flóriánt kellett felkutatni és a derék Lajos király emlékművét,ki a mohácsi csatába veszett oda.
Folytattuk történelmi kalandozásunkat a mohácsi csata helyszínére,ahol szép kopjafákkal emlékeztek meg hőseinkről.Örültem ennek a helyszínnek,már régóta készültem ide.Mivel szép meleg idő volt és megszomjaztunk,ezért egy kis megállót iktattunk be Majs községben,annak is Zsuzsi presszó nevű egységében.Tesóm és Viki velünk tartott,mivel eddig is együtt oldottuk meg a feladatokat.Nekem szabadott sört inni,mivel én nem tekertem a kormányt.Mondjuk a következő megálló is hűsítő volt,a jól ismert Polgár pincészet,ahol jó hűsben ellenőriztem jó-e még a bor minősége.Nos,nem csalódtam.Persze megint nem találtunk egyből oda,kicsit kacskaringóztunk az utcákon.A következő feladat Nagyharsányban a szoborparkban volt,ami csak nekem tetszett,a többiek fikázták.Ezek után Palkonyára vitt az utunk,ahol előző nap néztük meg a pincefalut.Itt egy játszóteret kellett felderíteni,voltak páran,akik kihasználták az alkalmat és hintáztak kicsinyt.Kozármislenyben volt az utolsó feladat,ahol már voltunk két éve és ugyanaz volt a feladat:padokat kellett számlálni a tóparton.Ez már rutinból ment.Visszaérve gondott okozott az időtúllépés mértéke,mivel több helyen elfelejtettem az időt mérni,ezért saccolással határoztam meg az időt és mint kiderült hét percet tévedtem és ezzel kicsúsztunk a tízből de ez engem cseppet sem izgatott,mert végig élveztem a túrát,a szép tájat,a sok látnivalót.
Ráadásként azért nyertem egy üveg bort,amit a részt vevők között sorsoltak ki.
Együtt fogjuk meginni testvéremmel,mert végül is együtt csináltuk végig.Ők egyébként hatodikok lettek :)
Ráadásként sikerült a végén leakasztani a lökhárítót,mert nekitolattam egy oszlopnak.Két autó közé tolattam be és mivel a két oldalsó tükröt inkább néztem,amikor meg a középsőbe pillantottam,nem láttam az oszlopot.Még akkor sem,amikor csattant.Csak,mikor kiszálltam.Így hát fel lett gumipókozva szegény.












Kedvenc találkozóm a Selénia Rally, így idén sem hagyhattam ki. Új navigátorom lett, aki nagyon ügyesen végezte az ezzel járó feladatait. Érkezésünk után nem sokkal meg is kezdődött a rajtoltatás. Ez elég időigényes volt, miután beálltunk a sorba, 1 óra várakozás után el is rajtoltunk. Az itiner nekem már ismerős volt, az első feladat ismét a Seléniás ellenőrző pont volt, ahol ezúttal újabb dolgokat néztek. A motorolajszint ezúttal is szerepelt, viszont új dolog volt, hogy megnézték be vannak -e kapcsolva a biztonsági övek, elkérték a forgalmit, zöldkártyát, vezetői engedélyt. Itt nem vontak le tőlünk pontokat. Kaptunk egy Selénia totót, ami számomra tényleg totó volt, hiszen fogalmam sem volt a válaszokról. Mindenesetre jól totóztunk, 2.-ak lettünk a Selénia totón. 20 perc pihenő után útnak indultunk. Az itiner egy templomhoz vezetett, előtte sebességmérés, nem vontak le érte pontot, mivel betartottuk az 50-et. Nem is időztünk sokat a templomnál, három egyszerű kérdést kellett megválaszolnunk. Ezután Lánycsókra vezetett utunk, ahol egy nehezen észrevehető útra figyelmeztetett az itiner, szerencsésen megtaláltunk. A feladat itt is kipipálva, úgyhogy mehettünk is tovább. Következő állomásunk szintén egy emlékmű volt, feladat szintén egyszerű, bár itt kicsit tovább tartott kikeresni a táblákból a megoldásokat. Ezután a mohácsi csata helyszínén várt ránk néhány feladat. Itt kedvezményesen vehettünk jegyet és akkor körül is nézhettünk bent. Sajnos az előzetes beharangozóval ellentétben nem íjászkodhattam, nem foghattam kardokat és hasonló fegyvereket, ez kissé csalódás volt számomra. Ezután a Polgár Pincészetbe vezetett utunk, amit az itiner alapján nem sikerült megtalálnunk. A borkóstolást idén is kihagytuk (iszik vagy vezet). A bor totót hamar kitöltöttük, megvártuk míg lejár a feladatra adott idő és már mentünk is tovább. Ezután a szoborpark következett, ahol kicsit több időt töltöttünk, mint ami meg volt adva. Nem a szoborparkban nézelődtünk, hanem éhségünket csillapítottuk, hiszen órák óta nem ettünk egy falatot sem. A következő feladat egy játszótéren volt. Kissé nehéz volt megszámolni, hogy hány személyes a körhinta, mert néhány cartárs használatba vette és folyamatosan pörgött. Még a mérleghintát kellett megnézni, hogy hány személyes és megszámolni, hogy a kerítésnek hány oszlopa van. Ezután egy tóhoz mentünk, ahol ugyanaz a két feladat várt ránk, mint két éve. Tommi azt mondta, hogy náluk van a két évvel ezelőtti feladat lap, azon a padokra az van írva, hogy 7 és nem 2. Így beírtuk a 7-et, végül kiderült, hogy hiba volt, a 2 lett volna a helyes válasz. A feladat után elindultunk vissza az Ábel Autóházhoz, közben összeszámoltuk, hogy hány percet íratunk jóvá, 57 jött ki, ezzel 2 perc eltérésünk lett. A feladatok közül csak az utolsónál vesztettünk két pontot, így összesen 50 pontunk lett. Ez a második helyre volt elég, így rengeteg ajándékkal térhettünk haza. Navigátoromnak köszönöm a segítséget, jövőre is őt viszem magammal :) A szervezőknek pedig köszönjük a remek napot, ismét jól éreztem magam a Selénia Rallyn!












3. nekifutásra, majdnem dobogós helyezés (4.) olyan neveket megelőzve, mint a verhetetlen Cgo és a futottak még kategóriából Teddy + Halesz, és Csöri. Jó móka volt!

2009.04.02-án sikeresen levizsgázott az autó. Csont nélkül vettük az akadály. Semmi bajt nem találtak.:-))
Beiktattam egy olajcserét is. Selenia 20K-t kapott.
Plusz átetettem a nyári kerekeket is.
Km.: 122222
2008.12.05-én megtörtént az ismételt nagyszervíz, amely 2 napot vett igénybe.
Cserélve lett:
Vezérlés módosító
Kuplung; Valeo
Motorolaj; Selenia 20K 10W40
Szilentek
Akkumlátor
És még néhány apróság: bendix, olajszűró, levegőszűrő, a vezérlésnél néhány szimering.
Az összes költségem 138.000 Ft volt munkadíjjal
Km óra állása: 116.280
Tettem fel néhány képet a régi kuplungról.



Selenia-t kapott szokás szerint.
Immáron harmadik alkalommal indultunk el a Selénia Rallyn,amely ismételten érdekesre sikerdett.Mindenféle szép helyekre eljutottunk,ahol még sosem jártunk.Na,a feladatokkal idén sem boldogultunk,problémát okozott ugyanis,hogy megszámláljuk a fákat,vagy az emlékműn található neveket és volt olyan feladat,amit meg sem találtunk,viszont az időmérés remekül sikerült,percre pontosan sikerült eltalálni,így nem kaptunk erre büntetőpontot.Szabályokat betartva,időt stopperolva sikerült ezt elérni,ami a harmadik helyre volt elegendő.Motor és fékolajjal lettünk gazdagabbak,amit amúgy is már terveztem megvenni,így hát jól jött a nyeremény.Persze benzinben többet költöttünk,mintha megvettem volna de hát akkor hol marad az Alfázás öröme?












Munkával ünnepeltem május elsejét: olajcsere (Selénia WRD 5W-40), összes szűrő csere, termosztát csere (végre 90 fokos a vizem!), EGR szelep takarítás (ocsmányul nézett ki). A vezérléshez is megvolt minden cucc de azt inkább rábíztam egy tapasztalt kollégára! Gyári vezérműszíj + görgők + vízpumpa cserélve! Km óra állás: 103000.

Múlt hét kedden szervízbe került a nagy becsben (és már 3 hónapja egymagában garázsban) tartott autóm.
Lesz olajcsere, szűrők, valószínű futóműalkatrészek cseréje- hála a kiváló minőségű magyar útburkolatoknak, vezmód, szintén kérdéses.
Vezérműszíj csekkolás- 60ezret futott--> valószínű csereérett, jobb megelőzni a bajt.
Stb stb:))
Megérdemli, soha nem hagyott cserben.
Remélem, mire visszatérek a magyar honba, kész lesz és jobb lesz mint újkorában, aztán nem tudom mi legyen, nagyon agyalok 2 lehetőségen...
Update:
- duda kábel szakadt volt- dolog megoldva- kértem kamion kürtöt:DD
- vezérműszíj tökéletes, nem csereérett
- hátsó fékrendszer felújítva
- olajok, szűrők kicserélve
- klímám kábele is szakadt- ugyanazon okból kifolyólag, amiért a dudáé, nem részletezném:S
- futómű beállítva
- kapott új olajat- vezmód állítólag elhallgatott... majd meglátjuk
Folyt köv
PS': Télleg kamion kürtöt kértem:D
PS'': Végre ismét Castrol Magnatec olajat kapott, a Seléniát érezhetően sokkal kevésbé szerette. Pedig direkt kipróbáltam, a legjobbat vettem, de nem vált be...




13e km volt benne, de inkább lecseréltem. Selenia 20K (183e km)