Bemutatták a 2020-as Giulia és Stelvio Quadrifogliót

2020-05-07  Alfa Amore
A Giulia és a Stelvio Quadrifoglio is megkapta a 2020-as frissítéseket: az alapmodellből már ismert új infotainment és vezetéstámogató rendszerek mellett új színekkel és belső újdonságokkal érkezik a facelift. Az autók Magyarországon május végétől rendelhetők.
Hírek >> 2020  

Néhány hónappal a Giulia és a Stelvio 2020-as változatának bemutatója után a Quadrifoglio modellek is megkapták a legújabb fejlesztéseket, így végre az Alfa Romeo két csúcsmodellje is megújult kívülről, de leginkább belülről.

Bár a belső megújulást nem a motortérben kell majd keresni, hiszen a Q-változatokat továbbra is az 510 lóerős, 2,9 literes, V6-os duplaturbós motorokkal, és nyolcfokozatú automata váltóval szerelik, itt nincsen semmi újdonság. A Stelvio Q továbbra is összkerekes, a Giulia Q pedig hátsókerék-meghatású maradt. A sajtóanyag nem győzi hangsúlyozni az automata váltó tökéletességét, amely mindössze 150 milliszekundum alatt kapcsol az egyes fokozatok között. 

Ami újdonság, hogy az autók opciós listájára felkerült az "alap" verzión túl egy "még kifinomultabb akusztikai élményt biztosító" új, szénszálból és titánból készülő, kettős üzemű Akrapovič kipufogórendszer. 

A belső tér viszont valóban megújult, megváltozott a kormánykerék és a sebességváltó, a biztonsági övek pedig a klasszikus fekete mellett piros, valamint zöld színben is rendelhetők lesznek.

 

 

 

A sportülések bőr-, illetve Alcantara kárpitozással kérhetők, de választhatjuk a Sparco szénszálas sportüléseit, opcionális lehetőségként pedig megjelennek a perforált bőrkárpitok is.

 

 

Ahogy az alapmodellekben így a Quadrifoglióban is megjelent a teljesen új infotainment rendszer 8,8 colos érintőképernyővel, csatlakoztatható szolgáltatásokkal, megújult kezelőfelülettel. Az ezt bemutató videónkat itt találjátok.

 

A Quadrifoglio modelleken elérhető exkluzív újdonság a Performance Pages alkalmazás, amelynek segítségével a vezető valós idejű információkat kaphat járműve állapotáról. Leolvashatja a fontosabb mechanikai alkatrészek hőmérsékletét, az éppen leadott nyomatékot, a felhasznált teljesítményt, a turbónyomás, a gyorsulás, valamint a maximális sebesség teljesítményszintjének értékét.

 

 

Kívülről nem sokat változik a Giulia és a Stelvio Quadrifoglio 2020-ban. A hátsó lámpabúra kicsit "átlátszóbb" és fényes fekete színű a scudetto körüli keret, valamint a hátsó emblémák is. Kizárólag az új Stelvio Quadrifoglio változathoz lehet majd rendelni az új 21 colos könnyűfém keréktárcsákat.

 

A színek terén viszont sokat bővülnek a Quadrifoglio modellek. Négyféle besorolás közül választhatunk majd. A Competizione a márka sporthagyományaira utal, a Metál az Alfa Romeo dinamizmusát hívja életre; a Pasztell színek a kiváló ár-érték arány kedvelőinek szólnak, míg az Old Timer színválaszték az Alfa Romeo legendás múltjából merít ihletet.

 

 

Az új Old Timer színválaszték tagjai az AlfaCityben megismert, izgalmas Junior GT Ocra sárga, a kifinomult Villa d'Este 6C piros és az új Montreal zöld, amely a Quadrifoglio MY2020-on debütál. Ez utóbbi a márka egyik ikonjára, az Alfa Romeo Montrealra emlékezik. 

 

Magyarországon a tervek szerint május végétől érhető el a Quadrifoglio-árlista és onnantól lehet majd rendelni az új modelleket.

 

Írta:
Alfa Amore
Kapcsolódó topic:
Giulia

Az utolsó 3 hozzászólás:

Peti16V2026-01-17 18:46:19 // 40994
Nem vagyok jó ezekben a rövidítésekben, de azt tudom, hogy amikor sípol, akkor semmilyen aktív vezetéstámogató segéd nem működik, pl. a táblafelismerő sem.
Múltkor a nagy hóban félreálltam, letakarítottam a lökhárítóban lévő kis ablakot és a szélvédőt is lemostam, de kellett neki utána vagy 5 perc, mire minden helyreállt és persze közben folyamatosan villogott a sárga felirat a fordulatszámmérő helyén és hangjelzéssel is a tudtomra adta, hogy vége a világnak, nem tud segíteni, magam kell hogy vezessek 😆
Peti16V2026-01-17 18:40:34 // 40993
Amúgy nálad a váltófülekkel ki lehet venni a váltót üresbe, illetve be lehet rakni vele D-be?
Ezzel megfogtál. Azt már észrevettem, hogy üresbe nem rakja ki, de akkor pillanatnyi elmezavarra gondoltam, viszont itthon orral állok be, így R-ben állok ki, és emiatt kialakult a rutin, hogy mindig a váltókarral választok indulás előtt fokozatot.
Peti16V2026-01-17 18:36:56 // 40992
Még az első napokban állítgattam ezeket a dolgokat, de ha jól emlékszem, akkor 3 érzékenységi fokozat közül lehet választani. A ráfutás megelőzővel nagy bajom nincs, bár azt sokszor inaktiválja ha nem kristálytiszta az idő, de ez legalább csak egy kis sárga feliratot jelent a fordulatszámmérő alatt, annyira nem zavaró. Meg néha előfordul, hogy már a féken a lábam, majdnem megálltam a másik autó mögött, de bimmbammol, hogy bele fogok menni. De ez ritka, együtt lehet vele élni.

A váltó programozása szerintem is jobb lett, én városban továbbra is N-ben használom, és azt vettem észre, hogy alacsony sebességnél, pl. amikor fekvőrendőr vagy szűk kanyar előtt lassítok, pont jókor, hamarabb visszavált.

Az állítható futómű nagyon hiányzik, országúton és autópályán sokszor csak emiatt kapcsoltam D-be, városi D-ben meg mindig kinyomtam. Enélkül most billegős/bólintós lett az autó, sokkal bizonytalanabbnak érzem nagy tempónál. Veloce-ba alapból betenném az Alfa helyében, annyira megváltoztatja az autó viselkedését.

Az óracsoportban és a xenonban is egyetértek, előbbinél azért van a mostaninak előnye is, de összességében jobban szerettem a régit, nem beszélve a stílusról. A xenon meg összehasonlíthatatlanul jobb volt, de erről már asszem írtam korabban.