Giulia TI a New York-i autószalonon

2016-03-24  Halesz
Visszatér a TI-jelölés, de egyelőre úgy tűnik, hogy csak Amerikában. A New York-i autószalonon mutatták be a Giulia TI változatát.
Hírek >> 2016  

A Genfi Autókiállításon március elején bemutatott három alapváltozat mellett egy még sportosabb modellt is bevezet az Alfa Romeo a Giuliából.

A New York-i autószalonon most bemutatott TI-kbe is a kétliteres, négyhengeres turbómotorok kerülnek, de 280 lóerővel. A nyolcfokozatú automata sebességváltóval szerelt Giuliua Q4-es összekerék-hajtással is rendelhető lesz, így 5,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, végsebessége 240 km/óra.

Érdekesség, hogy újra látható a Q4-es jelzés ezen a modellen, pedig néhány hetes hír, hogy az Alfa a Q2-vel együtt átengedte azt az Audinak. Bár az eredeti Q4-es jelzéshez képest ezt kicsit áttervezték: a Q-betű jobb felső sarkába került a 4-es szám.

Információink szerint a TI jelölés csak az Egyesült Államokban lesz elérhető, Európában ugynez a felszereltségi szint Super jelöléssel lesz kapható.

A TI változat az Alfa Romeo amerikai weboldalán már elérhető.

A genfi autószalonról jelentettük:

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Halesz
Kapcsolódó topic:
Giulia

Az utolsó 3 hozzászólás:

SD2026-06-10 12:00:01 // 41771
Nembajaz csak pár évig új:D

Amúgy nem érzem hogy levenne az élményből.
De a biztonsághoz hozzá tesz:D

Úgysem másnak akarok cirukszt csinálni, nekem meg ez pont elég:D
WarbiRunner (Gyuri)2026-06-10 10:09:42 // 41770
Vettél új gumit. Na ott cseszerintetted el XDDD
SD2026-06-09 15:00:03 // 41769
Lehet hogy én cseszerintem el, de nekem az az érzésem hogy nem mindig akar ugyan úgy megindulni, mintha valamit beleokoskodna az elektronika, és leginább akkor mikor valami fém tárgy van az útban.