Blog >> menetfény >> drl

>> Tuning és extraOrosz // Alfa 159 1.9 JTD 16v // 2018-01-22

Nos ahogy régebben a kék bestiánál, megtörtént Skyfall ledesítése is. Elöször a két első helyzetjelző kapott két projektoros fehér ledet, májd hátulra került a rendszámtáblához két nagyobb teljesítményű heatsinkes led, így a külső ledesítés be is fejeződött, nagyon pöpecül néz ki. Ezután következett a beltér: a kilépőfény vörös ledet kapott, a csomagtér szintén fehér ledeket. A belső két egység is fehér ledet kapott, de az első fejegységet még nem sikerült leszednem, így annak a beszerelése még várat magára. Egyedül a kesztyűtartó világítását nem cseréltem még le az első fejegységen kívül, de szerintem azt is meg fogom csinálni a héten. Továbbá kapott még a tolatólámpa egy cree-ledes egységet és a hátsó ködlámpa is és meg kell hogy mondjam, brutális fényük van. De komolyan, megpróbálok majd lőni valamelyik este egy képet, de a tolatólámpa bevilágít a kocsi mögött 3 méteren belül mindent. Egyetlen baj, hogy a can-bus hibát dobál, amit nem egészen értek, mivel mindegyik can-busos led, direkt úgy vettem az S.M.Powerben. No mindegy, erre majd később keresünk megoldást. Ezen felül elgondolkodtam azon, hogy beszerzek majd egy ledes Daytime Running Lightot a ködlámpa helyére, ami persze ködlámpa is egyben, ám ezt majd később tervezem meglépni. Továbbá elvileg péntekre érkezik a 6000K xenon izzó, úgyhogy végre rendesen fogok látni este is.

>> Tuning és extraJulesTS // Alfa 156 1.8 TS // 2016-04-15

Terveztem a DRL berakását amióta bent vannak az Osram Nightbreaker Unlimited izzók. Egyrészt az NBU-knak este veszem hasznát, másrészt drága mulatság ezeket cserélgetni ha kiégnének. Mostanában egyre többször sikerült elfelejtenem felkapcsolni a világítást lakott területen kívül, így a tervet valóra váltottam...
A legjobb egy ködlámpa helyére szerelhető DRL+ködlámpa lett volna, de ezeknek az árát kicsit sokalltam (ötödéért talán vettem volna azt). Kerek DRL-t a ködlámpa helyére nem akartam, mert ha már van ködlámpa, akkor nem fogom kiszedni, máshova meg kereket nem tudtam volna szépen berakni...
Maradt a led sor, már csak a tipust kellett kiválasztani és a helyét megtalálni. Hosszas keresgélés és méregetés után meg lett az is: Osram DRL 401 az alsó hűtőrács két szélénél alul az elhelyezés feltételeinek éppen megfelel és aránylag normálisan néz ki. Maga a beszerelés kicsit volt hosszabb mint 1 óra (a motortérben könnyen találtam neki tápot, gyújtáskapcsolóról kapcsolt vezetéket és a helyzetjelző vezetékét is), utána már csak a hűtőrács kivágásával kellett egy kicsit foglalatoskodnom. Közelről elég brutál fénye van...